Ősszel mindössze 9 könyvet olvastam el, ami darabszámra majdnem feleannyi, mint a nyári teljesítményem. Akkor ugyanis 17 könyvet fejeztem be, ám ha az oldalszámokat nézzük, mindössze 200 oldalnyi különbségről van szó. Bizony, az ősz a nagy könyvekről szólt, ami igen szokatlan tőlem, mert nehezen veszem rá magam, hogy egy 500 oldalas könyvet vegyek kézbe. Nagy elköteleződést jelent, mivel szinte soha nem hagyok félbe olvasmányokat, hacsak nem már a legelső oldalakon érzem, hogy ez nem fog működni köztünk.
 | Dosztojevszkij: A Karamazov testvérekKezdjük rögtön egy 1000 oldalas orosz regénnyel, mely végigkísérte az elmúlt három hónapomat. Augusztus utolsó napjaiban kezdtem és november közepére fejeztem csak be, és bár voltak részei, amik kifejezetten érdekesnek találtam, összességében elég nehezen csúszott. A sztarecet nagyon kedveltem, áradt belőle a jóság és a megértés és közben arra buzdította a kolostor lakóit, hogy mindent szeressenek: bűnös embert, porszemet, növényt, állatot és tárgyat egyaránt. De a múltjáról szóló elbeszélést is kedveltem, kifejezetten érdekesnek bizonyult. A testvérek közül messze Aljosával a legkönnyebb szimpatizálni, ugyanakkor mindegyik testvért meg lehet érteni; Ivan filozofikus, töprengő személyiségét és Mityka szenvedélyességét is. Ám a mellékszereplők ugyanúgy árnyalt, részletgazdag háttértörténettel bírnak. Úgyhogy aki szeret beleveszni egy részletesen kidolgozott világba, annak könnyen meglehet, hogy A Karamazov testvérek is tetszeni fog. Arról nem is beszélve, hogy az orosz mindennapok mellett akadnak itt vallásról folyó viták, filozófia, szerelmi história, gyilkosság, botrány és őrület. |
 | Bram Stoker: DrakulaA Halloweenre hangolódva szerettem volna egy nem túl ijesztő, ugyanakkor kellően kísérteties hangvételű könyvet olvasni, így esett a választásom a leghíresebb vámpírtörténetre. Először kissé megijedtem, mikor tudatosult bennem, hogy valójában egy levélregénnyel lesz dolgom (nem fűznek túlzottan kellemes emlékeim ehhez a műfajhoz), ám én voltam a legjobban meglepődve, hogy mennyire élveztem Bram Stoker regényét. Már az elején beszippantott hála az érzékletes leírásoknak, de a könyv végig fent tudta tartani a figyelmem. Olvasóként hiába voltam tökéletesen tisztában azzal, hogy Drakula egy veszedelmes vámpír, a töredékes elbeszélésnek és fordulatos történetnek köszönhetően a történet így is izgalmas maradt és végig szurkoltam hőseinknek, hogy túljárjanak a gróf eszén. A horror műfaja egyébként elég távol áll tőlem, ha lehet, inkább elkerülöm, de ez még pont az az adag, ami csupán kellemes borzongással tölt el. Az orvos leírása az elmegyógyintézetben kezelt betegeiről kellően ijesztőre sikeredett, no meg ott van persze az újra és újra visszatérő vér szimbóluma. Egyedül a vége hagyott bennem némi csalódást, ennyi izgalom és üldözés után úgy éreztem, hogy túl gyorsan lett lezárva. Ennek ellenére mindenkinek csak ajánlani tudom – főleg ebben a gyönyörű, új kiadásban. |
 | David Mitchell: FelhőatlaszA Felhőatlasz is nagy kedvenc lett, pedig a filmet nagyon nem szerettem, így ez senkit ne tántorítson el, a könyv fényévekkel jobb. Hat szereplőt követhetünk nyomon más-más korban és helyszíneken, mégis összeköti őket valami, például az a bizonyos üstökös formájú anyajegy. Tetszettek az egymásba fonódó sorsok, az ismétlődő motívumok, a déjà vu. A hat karakter közül Szonmi volt a kedvencem, aki messze sokkal intelligensebb és érdekesebb, mint filmes változata, ahol inkább tűnik elveszettnek, mint egy tudatos, mindenre felkészült nőnek. Egyébként nagyon hosszadalmasan lehetne ecsetelni a könyvben felbukkanó témákat és kérdéseket. A csendes-óceáni napló egy kalandregény ragszolgasággal és rasszizmussal, a romantikus zenei történetszál gyönyörű és szomorú egyszerre, lebilincselő nyomozás, hihetetlen és rendkívül szórakoztató mese egy idős ember életéről, disztópia egy felszolgáló szemén keresztül a futurisztikus Neo-Szöulból indulva és végül egy poszt-apokaliptikus világ az Összeomlás után 100 évvel később. |
 | Evjenia Fakinu: Csillaghullás AthénbanÖrülök, hogy elolvastam ezt a regényt, már csak azért is, mert ez volt az első görög szerző által írt könyv, ami valaha a kezembe került. Olvasóként egyébként is könnyű elveszni a rengeteg amerikai és angol szerző műve között, szóval nem árt néha egy kicsit kilépni ebből a körből. A könyv egy fiatal lányról szól, aki családjával a vidéki szigetről Athénba költözik, a nagyváros pedig teljesen megváltoztatja. Naiv, boldog, tisztalelkű kislányként hagyja el régi otthonát, akiben még benne van a gyerekkori önzés. Jó példa erre, hogy nem látja át rögtön, szüleinek mekkora áldozattal jár akár csak egy kevés sült gesztenye megvásárlása. Hiányzik a múltja, a természetközeliség, de fel kell nőnie, így megpróbál alkalmazkodni az idegen, durva városhoz. A Csillaghullás Athénban nem egészen azt adta, mint amire számítottam. A vége számomra kifejezetten döbbenetes volt, nem számítottam ilyesmire egy ifjúsági könyv esetében. Cserébe nagyon érdekesnek találtam Athén és az aprócska sziget közti ellentéteket, a múlt és a hagyományok viszonyulását az új, modern élethez képest. |
 | Arundhati Roy: Az Apró Dolgok IsteneNagy lélegzetvételű indiai családregény, ami nem egy idealizált India-képet nyújt, hanem a valóságot a maga kusza, összetett módján. Kezdetben a töredezett időrendiség miatt nem is igazán értettem, hogy mi történik, így bizonyos események csak a könyv vége felé nyertek értelmet. Gyakorlatilag puzzle darabokként állt össze a kép. Helyenként ez kifejezetten jól sült el, más esetekben viszont csak esetlenné tette a történetet és zavarónak hatott a ködösítés. A másik, hogy bizonyos szavak nagy kezdőbetűvel vannak írva ezzel is jelentőséget, többletjelentést ruházva rájuk. De mivel nem konzisztensen van használva, így a technika is mintha veszítene a jelentőségből. A sokrétű történet viszont mindenképpen a könyv előnyére válik, ahogyan az India történelmébe nyújtott betekintés is. A kommunizmus begyűrődése kifejezetten érdekes volt egy olyan társadalomban, ahol ilyen erős hierarchia uralkodik. Ennek kapcsán egyébként még a könyv legelején időt szántam arra, hogy részletesebben utána olvassak a hindu kasztrendszernek, ami igazán hasznosnak bizonyult. Segített abban, hogy nagyobb rálátásom legyen a témára és hogy egy kicsit jobban megértsem az ottani helyzetet. Néha kifejezetten nehéz volt az olvasás, a szexizmus és az erőszak többször is felbukkan. Megható volt viszont az anya és a gyerekek viszonya, az ikrek közti kapcsolat pedig, ahogyan az lenni szokott, nagyon erős és különleges volt. |
 | Gabriel García Márquez: A szerelemről és más démonokrólÖrültem, hogy végre egy újabb Márquez regény akadt a kezembe, ami mágikus realizmus stílusban íródott. A könyvet, tőle nem szokatlan módon, átjárta egyfajta fülledtség is. A burjánzó természet, a vanílialiánok és orchideafüzérek remek hátteret biztosítanak a történethez. Főhősnőnk valójában egy kislány, akit megharap egy veszett kutya. A könyv lapjain keresztül megismerjük a lány sorsát, múltját és elkísérjük őt egy kolostorba, ugyanis azt hiszik róla, hogy az ördög szállta meg. Különös dolgokat tulajdonítanak neki, mint a láthatatlanná válás vagy a démoni énekkel történő elbűvölést. És ahogyan az a címből is kiderül, a szerelem is felüti a fejét. Mindig élvezettel olvasok nem mindennapi, különös egyéniségekről és ez itt sem volt másképp, Sierva Maria pedig kész talány. Emellett a könyv hömpölygő stílusa is magával ragadó volt, ahogy tekervényesen bolyongtunk az időben. Vissza-visszatérünk a múltba, hogy egy egészen apró részletre fény derüljön, néha pedig egy bekezdésen belül többször is idősíkot váltunk, akár egészen nagy, mondjuk egy évszázados ugrással. Mégse hat kaotikusnak vagy zavarónak ez az időbeliség, csak még élőbbé és elevenebbé teszi a történetet. Így, hogy a könyvet közvetlenül Az Apró Dolgok Istene után olvastam, csak még szembetűnőbbé tette annak a hibáit. |
 | Donna Tartt: A titkos történetAhhoz képest, hogy úgy érzem, rengeteg kiváló, izgalmas és elgondolkodtató regény szokott a kezembe kerülni, ritkán fordul elő velem, hogy valamit kedvencnek jelöljek. A titkos történet mégis megérdemelte ezt a jelzőt. Kétségkívül a legjobb 2020-as olvasmányom, amire egyébként a dark academia trend hívta fel a figyelmem. Ki gondolta volna! A dark academia fókuszában egyébként a tanulás, önmagunk folyamatos fejlesztése, az ódon könyvtárak, klasszikus irodalom és filozófia áll. Csupa bölcsész dolog, ahogyan ez a regény is, de a lehető legjobb értelemben. Egy egyetemista fiúról szól, aki csatlakozik az iskola arisztokratikus csoportjának tartott, klasszika filológia szakos tanulók közé. Mindannyian eltökéltek a tanulmányaikat tekintve, ám kissé túlzottan elmélyednek az ókori kultúra világában. Lélektani és egyben bűnügyi regény is, mely a bűn, lelkifurdalás és a halál kérdéseit boncolgatja. |
 | Tracy Chevalier: Leány gyöngy fülbevalóvalIdén egy új szokásra tettem szert, ez pedig az olvasás közbeni jegyzetelés. Sokkal jobban el tudok így mélyedni egy-egy könyvben és sokkal élénkebben maradnak meg az olvasottak. Ennél a könyvnél meglepően keveset jegyzeteltem, leginkább azért, mert annyira magával ragadott a történet, hogy inkább csak olvasni akartam. Gyönyörűen megírt romantikus regény, amit Vermeer híres festménye ihletett. Korábban nem tudtam, de a kép keletkezési körülményei rendkívül titokzatosak, csak találgatások léteznek arra vonatkozólag, hogy ki lehetett a turbánnal és gyöngy fülbevalóval ábrázolt nő. Lehet, hogy nem ez az igazság, de a történet tökéletesen illik a festményhez. A főhősnő nagyon szimpatikus volt, erényes, kedves, dolgos, ugyanakkor nem tökéletes. Leginkább azokat a részeket élveztem, ahol magukról a festményekről és a festékek keveréséről esik szó, a tisztelet és az izgalom keveredése. Az apjával együtt töltött jelenet különösen megindító volt. A férfi elveszítette a látását, és amikor vasárnaponként hazalátogat, az apja mindig megkéri, hogy mesélje el neki részletesen a festményt, amin éppen a festő dolgozik, ő pedig olyan érzékletes leírást ad neki, hogy apja szemei előtt is megelevenedik a kép. |
 | Győrffy Ákos: Nem mozdul"Újra és újra próbálni a felejtés művészetét." Ez a mondat volt a legemlékezetesebb Győrffy Ákos 2007-es verseskötetéből. A könyv fő témái között a némaság, az identitás és annak elvesztésétől való félelem áll, de emellett jó pár visszatérő motívum is felbukkant, mint a busz és az utazás. Helyszínek tekintetében nagyon erősen érződik, hogy a természetet, hegyi ösvényeket és menedékházakat preferálja. A kötetből úgy tűnik, hogy a természeti tájak (legyen az külső vagy belső) a legalkalmasabb eszköz a reflektálásra. Talán azért is tűnt úgy, hogy az ezzel kapcsolatos versek képezik a kötet legerősebb darabjait, mivel a szerző is ebben érzi magát a legkomfortosabban. És igen, bár több vers is volt, ami elgondolkodtatott, még így se győzött meg teljesen. Talán a vers soha nem fog a kedvenc műfajom közé tartozni. Nagyon nehéz küldetésnek tűnik, hogy megtaláljam a kedvenc verseskötetemet, de folytatom a keresést. Addig is Sylvia Plath ül majd a trónon. |
Ha nem szeretnél lemaradni, kövess Facebookon,
plusz tartalmakért pedig látogass el az Instagram oldalamra.
