A túlhajszolt mindennapokban megnőtt a csend, harmónia és az egyszerűsítés iránti igény, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy az utóbbi években egyre többet lehet hallani a minimalizmusról, a KonMari-metódusról vagy az olyan trendi skandináv életmódokról, mint a hygge vagy a lagom. Úgy tűnik, egyre többen keressük a titkot, ami által kiteljesülhetünk és egy egészségesebb, teljesebb életet élhetünk. A slow living ebben nyújt segítséget; egy olyan átfogó világszemlélet kínál, ami az élet összes fontos területén alkalmazható.

A mozgalom 1986-ban indult Olaszországból, amikor a gasztroblogger Carlo Petrini fellépett egy gyorsétterem megnyitása ellen a római Spanyol Lépcsőknél. Így jelent meg a mozgalom első ágazata, a slow food, aminek fókuszában a főzés, a helyi termékek fogyasztása és a lassú, élvezettel teli étkezés áll, mely egy fontos szociális eseményként értékelődik fel. Az évek alatt további ágazatokkal bővült a slow mozgalom, mint a slow work, slow health, slow travel, vagy a slow sex. Mindegyik ágazat izgalmas, új nézőpontokat rejt magában, ám ezeket érdemesebb lenne különálló bejegyzéseken keresztül boncolgatni a későbbiekben.

Általánosságban annyi viszont megállapítható, hogy a slow living egy olyan fenntartható életmód, amely az életünkre, az egészségünkre és a környezetünkre is pozitív hatással bír. Az egyensúly megtalálásáról és a valódi értékekről szól. A minimalizmushoz hasonlóan szembehelyezkedik a fogyasztói társadalom tömeges termelésével és helyette a helyi, kézműves termékeket részesíti előnyben. De míg a minimalizmus a hangsúlyt a tárgyakra helyezi, addig a slow living az időre fókuszál.

A közhiedelemmel ellentétben a slow mozgalomnak nem az a lényege, hogy mindent lassítsunk le, hanem a megfelelő tempó megtalálása a cél, a tudatos jelenlét, ami által kiélvezhetjük és átérezhetjük a pillanatot. Fontos, hogy bármit teszünk, legyünk jelen, figyeljünk a mozdulatainkra, a folyamatra, még akkor is, ha csak mosogatunk. A felgyorsult világban már természetesnek tűnik a folyamatos sietés, kapkodás, a stresszes mindennapok pedig elfojtáshoz, szorongáshoz és rengeteg egészségügyi problémához vezethetnek. Ez a szüntelen feszült tempó és pörgés, a multitaskingra való törekvés az emberi szervezetnek sem természetes, és könnyen lehet, hogy a testünk hiába küldi az apró jelzéseket, ahhoz is túl elfoglaltak vagyunk, hogy ezt észrevegyük.

Annyira szerves része lett az életünknek a folyamatos gyorsaság, hogy a legtöbben már nem is tudjuk, hogyan lassítsunk el. Ebben hatalmas segítséget nyújthatnak azok a tevékenységek, amik örömet okoznak és amik kiszakítanak a monoton hétköznapokból. Nekem ilyen például a főzés, hiszen "[...] egy olyan nap után, amikor semmi sem volt biztos, de ezt úgy értsd, hogy tényleg semmi, hazajövök és holtbiztosra vehetem, hogyha összekeverek tojássárgáját, csokit, cukrot és tejet, abból sűrű krém lesz. Jelent némi vigaszt."¹ És tényleg. A teljes főzési folyamatot élvezem és képes vagyok minden figyelmemet az adott feladatnak szentelni, ami egész meditatívan hat.

Most húsvétra például sós perec készült, de nem ám akármilyen, hanem nagymamám sós perece. Még véletlenül se nevezhető gyorsnak, több óráig tart az elkészítése és nekem, mivel most készítettem el először tapasztalt segítség nélkül, négy-öt órába telt, mire mindennel végeztem. Már rég lement a nap, amikor még mindig sodortam a ruganyos tésztadarabokat, hogy eltaláljam az ideális vastagságot. A végeredmény viszont önmagáért beszélt. Hihetetlen boldogság és büszkeség töltött el, ahogy a megrakott tányérra pillantottam, ami mondanom sem kell, messze lekörözte a boltban kapható zacskós társait.

És bár a slow food vonal egész jól megy a gyakorlatban, még rengeteget kell tanulnom, hogy milyen további megoldásokkal tudnám az életemet lelassítani. A legnagyobb kihívás a számomra, hogy folyamatosan maximális teljesítményt szeretnék nyújtani és néha abba a hibába esek, hogy a teljes napomat betáblázom a legkülönbözőbb feladatokkal, anélkül, hogy hagynék magamnak időt a pihenésre és a regenerálódásra. Régebben a szabadidőmben is sokszor három-négy dolgot csináltam egyszerre; YouTube videókat hallgattam, miközben párhuzamosan szerkesztettem a fotóimat és készítettem a másnapi ebédet. Persze ez többet árt, mint amennyit segít, de már tudatosan keresem azokat az alkalmakat, amikor tudom, hogy képes vagyok csak az adott tevékenységre fordítani a figyelmem és már az sem zavar, ha nem szól a háttérben folyamatosan valamilyen háttérzaj.

Úgyhogy értékeljük a lassúságot és a csendet. Lehet, hogy kezdetben különösnek, ingerszegénynek fog hatni, de idővel megtapasztaljuk, hogy ezáltal csak többek leszünk. Ha megszüntetjük a zavaró tényezőket és megtanulunk önmagunkra figyelni, jobban megérthetjük az érzéseinket, vágyainkat és a félelmeinket. Ha szeretnénk teret adni a csendnek, üljünk le meditálni vagy írjunk naplót. Lassítsuk le a mindennapokat és élvezzük az adott pillanatot, hogy több minőségi időt tudjunk tölteni szeretteinkkel és azokkal a dolgokkal, amik igazán boldoggá tesznek.