Hálószoba tervezés | A nagy lakásprojekt
Mindig is érdekelt a lakberendezés, gyerekkorom óta újra meg újra megálmodtam a tökéletes lakást. A nagybetűs Álomotthont. A 10 órán át tartó, legapróbb részletekre kiterjedő Sims lakásépítést idővel felváltotta a Lakáskultúra magazin, majd a Pinterest, ahol már évek óta gyűjtöm a kedvenc ötleteimet. 2020-ra pedig eljött a nagy pillanat, amikor beköltözhetek a saját lakásomba és végre szabadon kiélhetem magam.
Több bejegyzésen keresztül szeretném nektek megmutatni, hogyan is néz ki nálam egy-egy szoba megtervezése, milyen ötletek merülnek fel, milyen problémákkal és kihívásokkal szembesülök, későbbi bejegyzésekben pedig természetesen a megoldásokat és a végeredményt is megosztom majd. Első fejezetként a hálószobát fogom most körbejárni.
Inspiráció, alapterv
Először is nézzük meg, miből élünk. Igencsak rövidke a lista, jelenlegi albérletemben csak egy sminkasztalom és egy teljesalakos Jysk tükröm van, ami saját, mindkettő fehér, vintage stílusú. Beleillik az elképzelésbe, mert egy világos, nyugodt hálószobát szerettem volna, ahol persze a kényelem is fontos szerepet kap. Nagyon tetszenek a lakberendezős magazinokban látott sok párnás, hívogató ágyak, még ha a valóságban még soha senkinél se láttam ilyen gyönyörűen megágyazott ágyakat. Sebaj, megpróbálkozok vele. A stílust tekintve pedig egy vintage, shabby chic irányt képzeltem el, némi farmhouse elemmel keverve. Amolyan vidéki, nosztalgikus romantika a modern fővárosban.
Szín
A fehér szín a meglévő dolgaim miatt biztos, már csak az a kérdés, hogy mivel párosítom. Az első ötletet a már előző blogbejegyzésben is megemlített Magritte festmény adta, a Kastély a Pireneusokban. Nagyon sokat jelent a számomra ez a kép, közel érzem magamhoz. Megszólít és elgondolkodtat. Arra gondoltam, hogy jó lenne, ha a festmény egy színeiben harmonizáló szobába kerülne, a kék-fehér pedig egy remek párosítás. A kék egyébként is egy nagyon nyugodt, békességet sugárzó szín. Nagyon kedvelem, különösen a világos árnyalatait, a pozitív hatásai miatt pedig szerintem jól illik a hálószobához. Elvégre ez az a tér, ami a pihenéssel, feltöltődéssel függ össze, így semmiképpen sem szerettem volna például élénk piros vagy vörös falakat. Szóval röviden: kék fal(ak), fehér bútorok.
Persze vannak még variációk. Több helyen is belefutottam olyan képekbe, ahol az ágy mögötti fal világos, piszkos fehér falpanelekből állt, a falak színe pedig inkább egy szürkés kékbe hajlott. A másik variáció szerint pedig maradnék a fehér falaknál, és inkább a kiegészítőkben köszönne vissza a kék szín. Ez egy olcsóbb, egyszerűbb megoldás és később egy stílusváltás miatt sem kellene újrafesteni a teljes szobát. Mert ha teljesen őszinte vagyok, ha nem lenne a jelenlegi sminkasztalom és tükröm, lehet, teljesen más hálószobát álmodtam volna meg.
Shabby chic
Bár régóta tetszett ez a stílus, sokáig nem ismertem a megnevezését. Ez egy amolyan csajosabb vintage stílus, amihez jól illik az apró virág minta, a rusztikus, kopottas faelemek, a régi felújított bútorok vagy akár különböző pasztell árnyalatok is. A shabby chic stílusú hálószobákban rendszeresen fekete vagy fehér fém ágykeretek szoktak szerepelni vagy valamilyen szép faháttámla. Az antik, ágyvégnél használt padokért is odavagyok, ha lenne elég hely, szinte biztos, hogy beszereznék egyet idővel, még ha a gyakorlatban ruhaszéknek is lenne csak használva.
Farmhouse
A shabby chic mellett a modern famhouse volt a másik irányzat, ami a legjobban megragadt. Ugyanúgy felbukkannak rusztikus elemek és az olyan természetes alapanyagok, mint a fa és a tégla. Megvan a maga bája, főleg ha sikerül valódi vintage elemekkel társítani, bár ez nem egy olyan dolog, ami egyik napról a másikra teljesülne. Idő kell ugyanis az igazi kincsek felkutatásához, így a farmhouse elemek lehet, csak később bukkannának fel a hálóban. Legjobban a feliratos táblák és a kopottas régi ablakkeretek tetszenek, utóbbi szerintem remek dísze lenne a szobának.
Bútorok
Két fontos dolgot kell majd beszerezni: egy gardróbszekrényt és egy ágyat. A ruhásszekrény kérdés még mindig nem lett teljesen eldöntve, de elég legvalószínű, hogy egy személyre szabott IKEA szekrény lesz a nyertes, hacsak nem találok valami szebbet. Ám fontos a jó elrendezés, hogy párommal kényelmesen el tudjunk férni, tehát legyen elég polc, fiók és akasztós rész is. A PAX és PLATSA tervező közül az utóbbi a szimpatikusabb, de az új HAUGA kollekció is nagyon szép, de ott sajnos korlátozottabbak a lehetőségek.
Ágyaknál az egyik legfontosabb praktikai szempont, hogy rendelkezzen fiókos ágyneműtartóval, lehetőleg beépítettel. Sajnos a fém ágykeretek ezzel nem rendelkeznek, így hiába gyönyörűek, ez egy elég nagy mínusz az ő oldalukról. Épp ezért sokkal valószínűbb, hogy egy fehér faágykeret lesz a nyertes és már van is egy kiszemeltem. Mivel több, mint egy hónap van még a beköltözésig, így könnyen meglehet, hogy még változni fog, de ha addig nem is sikerül eldönteni, legfeljebb pár hétig egy matrac fog csak ágyként funkcionálni. Megvan ennek is a maga bája. :)
Ha nem szeretnél lemaradni, kövess Facebookon,
plusz tartalmakért pedig látogass el az Instagram oldalamra.
0 megjegyzés