Nappali tervezés | A nagy lakásprojekt

kandalló dekoráció

Eljött az idő, hogy bemutassam nektek a nagy lakásprojekt harmadik fejezetét, a nappali megtervezését. Elég sok minden történt a legutolsó bejegyzés óta (ahol a hálószoba terveket mutattam be), de a legfontosabb, hogy december elején végre beköltöztem! A saját lakás miatti örömömet kissé beárnyékolta, hogy a felújítási munkálatok ekkor még javában folytak és csak a két ünnep között készült el, ám visszagondolva mégis kellemes élményként maradt meg a dobozok tetején vacsorázó, kempingezős hangulat.

bohém színes nappali

Színek és anyagok

Ahogyan azt már a lakásinspirációs bejegyzésben is említettem, a nappalit nagyon otthonosnak és hívogatónak képzeltem el. Világos, meleg színek, elsősorban bézs és fehér árnyalatokkal, mellé pedig némi púderrózsaszín, hogy színt és egyéniséget kölcsönözzön a szobának. Teljesen beleszerettem a rózsaszín kanapé gondolatába, csak attól féltem, hogy vajon megtalálom-e az ideális árnyalatot, mert nem szerettem volna egy túlzottan babás irányba sem elmozdulni. 

Kedvelem a természetes anyagokat, szeretem ha látszódik a fa erezete és azt is, ha van némi vintage beütése. Épp ezért biztos voltam benne, hogy egy igazán szép, különleges parkettát szeretnék. Szerencsére bőven egy hónappal a beköltözés előtt meg is találtam a tökéleteset, ami ugyanolyan szuperül nézett ki élőben, mint a reklámfotókon. :)


Művészet

Régen imádtam az eklektikus, színes és megdöbbentő lakásbelsőket, ahol minden szabad felületet megszálltak a tárgyak. Vonzott ezeknek az apróságoknak az egyedisége és hogy történettel bírtak, de idővel elidegenedtem a túlzsúfolt otthonoktól és egyre nagyobb kedvemet leltem a letisztultságban. Mégis, talán még ebből a régi dzsungelhatású lakások iránti vonzódásomból maradt meg a gallery wall ötlete. 

Egyébként is kacérkodtam a gondolattal, hogy a nappalit kreatív energiákkal töltsem fel; a kanapé mögötti falat tele aggatnám a kedvenc festményreprodukcióimmal és néhány saját képemmel, az ablak elé pedig felállítanék egy kis festősarkot is állvánnyal és egy kis székkel. Régóta szeretnék több időt szánni a rajzolásra, festészetre, szeretem az érzést, hogy a saját kezemmel alkothatok valamit, a festés pedig igazán megnyugtató tud lenni. Gondoltam, ha szem előtt van, talán könnyebben tudom rendszeres szokássá alakítani ezt az újszerű hobbit.

vintage nappali olvasósarok
a képek a Pinterestről származnak

Kandalló

Régi álmom volt egy kandalló és mivel nem tűnt valószínűnek, hogy egyhamar egy hagyományos, fa tüzelésű kandallóval felszerelkezett nagypolgári luxuslakásba költözök, így elkönyveltem magamban, hogy bőven megelégszek egy elektromos verzióval is. Ehhez azonban feltétlenül ragaszkodtam és sok más dologgal szemben élvezett prioritás. Elvégre az étkezőasztal és a székek ráérnek, a földön ülve egy üres doboz tetején is remekül lehet vacsorázni miközben nézem a kandallóban lobogó műtüzet.

A legnagyobb kihívást a panelben futó régi kábelek okozták. Nem bírják a túlzott megterhelést, főleg, pláne ha esetleg fűtésre is szeretném használni, nem csak dekorációnak, mert úgy bizony elég nagy a fogyasztása. Túlzottan nagy munkának tűnt a lakás teljes elektromos hálózatának a felújítása, így arra a megoldásra jutottunk, hogy azzal járunk a legjobban, ha a kandallónak külön behúzunk egy kiállást, így biztosan elkerülhetjük a biztosíték lecsapódását, ha egyszerre több gép is fut a lakásban.


Olvasósarok

Könyvmolyként igen sarkalatos része volt a lakástervezésnek a könyvespolc kérdése. Felmerült, hogy talán a dolgozóba kellene berendezni, de úgy gondoltam, hogy jobb helye lenne a nappali díszeként. Meg aztán így létrehozhatom a magam kis olvasósarkát. Egy nosztalgikus fülesfotel rögtön a tömött könyvespolc előtt, mellettem pedig ropog a tűz a kis kandallóban. Már csak egy forró tea hiányzik és minden körülmény adott egy hangulatos, nyugodt esti olvasáshoz. 



Ha nem szeretnél lemaradni, kövess Facebookon
plusz tartalmakért pedig látogass el az Instagram oldalamra.

You Might Also Like

0 megjegyzés