Egy kissé szürrealista, Tim Burton-jellegű felnőttmese, ami London alvilágában, a moszkvai cirkuszban és Szibéria zord tájain játszódik. A regény nagyon erősen indult. Az első harmadban az ünnepelt artistanő, Fevvers avagy Piccadily Vénusza meséli el a kissé cinikus riporternek fantasztikus és csodálatos élettörténetét. Hátborzongató, ugyanakkor lebilincselő volt a női szörnyek múzeuma, ahol a kirekesztett, különleges nők egy Feneketlen Alvilághoz hasonló kriptában, profán oltárokon várják a férfiakat. Ez az első harmad a könyv legizgalmasabb része, azt se bántam volna, ha itt lezárul a történet, az ezt követő orosz és szibériai fejezet ugyanis jelentősen veszít a lendületéből. Ennek ellenére a későbbi fejezetkben is még felbukkan még néhány érdekes karakter és figura, főleg a cirkuszban, ahol többek között keringőző tigriseket, kártyajós malacot és művelt majmokat ismerhetünk meg. 

A könyvtárak kinyitása az idei tavasz egyik legjobb híre volt a számomra. Már régesrég végeztem az ősszel kikölcsönzött könyveimmel, így már az első héten rohantam, hogy felfrissítsem a készletem. A szerencsés nyertes pedig az idei év első verseskötete címre nem más, mint Kállay Eszer debütáló kötete lett. Már a címe is megragadt, emellett nagyon pozitív értékelések olvastam róla és szerencsére beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Érdekes képekkel és olyan hétköznapi, egyszerű jelenetekkel és mozzanatokkal dolgozik, mint az utazás, taxizás, beszélgetések vagy a falfestés. Újdonság volt, hogy az idegen nyelv is megjelenik, mint téma, nemigen találkoztam korábban ehhez hasonlóval, de tetszettek a nőiséggel és ökológiával foglalkozó versei is. Néhány nagyon jó gondolat van benne és csak remélni tudom, hogy az idei év soron következő verseskötetei is legalább ilyen meggyőzőek lesznek. 

A legrégebbi várólistás könyvem és egyben az első olvasmányom román szerzőtől. A címadó novellát még 15 évesen olvastam eredeti nyelven, majd megpróbáltam lefordítani – vitatható, hogy milyen sikerrel. Lényeg a lényeg, nem vakon vágtam bele, voltak bizonyos prekoncepcióim, ugyanakkor nagyon kíváncsi voltam, hogy mit is tud adni az egyik leghíresebb kortárs román szerző. Röviden: imádtam. Gyönyörű mondatokat írtam ki belőle és tetszett a hangvétel is. A cím igencsak árulkodó, mégis meglepődtem, hogy gyakorlatilag tényleg az összes novella nőkről szól. Régi szerelmek, futó kalandok, egy metrón utazó gyönyörű nő, akivel még csak nem is váltott szó a szerző. Igen, néha túlidealizált és túlszínezett, mégis nagyon őszinte marad. Mintha közvetlenül az olvasó mellé ülne és úgy mesélné el ezeket az intim történetfoszlányokat. Csak ajánlani tudom.

Gimnazistaként Vonnegut volt a kedvenc szerzőm, rajongtam minden könyvéért. Azonban volt pár kimaradt műve, így gondoltam bepótlom ezeket az elmaradásokat, pláne ha éppen fut rá egy Molyos kihívás is. A Virágvasárnap olvasása közben valahogy elmaradt a katarzis, és sajnos nem ez volt az első eset, a pár éve olvasott Időomlást gyakorlatilag végigszenvedtem. Hiába a megszokott fanyar humor, nem tudom eldönteni, hogy a gyengébb művei maradtak-e vissza vagy egyszerűen csak "kinőttem" volna belőle és már nem tud annyit adni, mint régen. Ez a könyve egyébként egy kollázs jellegű önéletrajzi gyűjtemény, ami nagyrészt egyetemi évfolyambúcsúztató beszédekből, előadásokból és előszavakból épül fel. Ezeken a szövegeket keresztül ismerhetjük meg Vonnegut gondolatait a vallásról, háborúról, gazdaságról, a Föld pusztításáról, az irodalomról, az írás folyamatáról, a saját könyveiről és a családjáról is. Vannak benne velős gondolatok, de lehet, hogy a későbbiekben inkább visszatérek az egyik régi kedvenc Vonnegut regényemhez. 

Májusban szerettem volna valami könnyedebb, lazább könyvet is olvasni, ha már itt van a tavasz és a Legyél te is párizsi nő tökéletes megfelelt a célnak. Humoros, szórakoztató kis könyv tele hangulatos, stílusos fotóval. Könnyen olvasható, akár egy délután alatt is be lehet fejezni. Van egy egészen sajátságos párizsi hangulata, mintha csak kiülnél a barátnőiddel egy teraszra beszélgetni és iszogatni egy jót. Szó esik itt a divatról, kapcsolatokról, arról, hogyan kell tökéletes vacsorát adni, hogy milyenek a párizsi nők a volán mögött, milyen anyák vagy hogy hogyan hitethetjük el a pasinkkal, hogy megcsaljuk. Nyilvánvalóan nem veszi magát komolyan, viccet csinálnak a sznobizmusukból és az önellentmondásaikból és éppen ez a könnyed, játékos hangvétel adja a báját. Kellemes kikapcsolódás nyújtott és bár nem hiszem, hogy valaha újraolvasnám, a recepteket ki fogok próbálni. 

Ritkán olvasok önismereti könyveket, egy kezemen meg tudnám számolni őket, Herendi Kata és Szabó Eszter Judit könyvét viszont mindenképpen meg akartam szerezni. Két dologgal tűnt ki. Először is a témák nagyon jól lettek összeválogatva. Olyan kérdésekkel foglalkozik, mint például hogyan kezelhetjük a kudarcokat vagy hogy miért nem tudjuk elengedni a múltat. Mindegyik téma fontos és bizonyára mindannyian küzdöttünk már ezekkel a problémákkal, de ahelyett, hogy egyszerű, de hangzatos varázsmegoldásokat kínálna, tényleges technikákat, praktikákat mutat be, amiket a mindennapokban is alkalmazhatunk. Tetszik ez a gyakorlati megközelítés és hogy olyan kérdéseket tesznek fel az egyes fejezetekben, amik önvizsgálatra késztetnek. Elgondolkodtató és fontos könyv, amiből sokat tanultam és amit biztos, hogy évek múlva is elő fogok venni.