Téli olvasmányaim | 2022
Immár harmadik alkalommal született meg a téli olvasmányaimat összegző bejegyzés, ami egyben arra is emlékeztet, hogy a blog lassan betölti második születésnapját. Ezen a télen számszerűsítve talán nem fejeztem be olyan sok könyvet, mint szoktam. 13 könyvet olvastam el, tekintve viszont, hogy több vaskos regény is a kezem közé akadt, a 3100 oldalszámmal összességében átlagos teljesítménynek számít. December volt talán a leggyengébb hónapom, az évvégi hajrá és a karácsonyi készülődés miatt nem tudtam annyi időt szentelni könyvekre, mint szerettem volna. Viszont így is rengeteg új szerzővel (9!) és jobbnál jobb könyvekkel ismerkedtem meg a tél folyamán.
 | Margaret Atwood: Az ehető nőElső Atwood olvasmányomnak az írónő első megjelent regényét választottam és bár így nincs viszonyítási alapom, de ha a többi műve is legalább ilyen jó, akkor bátran vetem bele magam Atwood életművébe. A könyv nagyon mélyen megérintett, a téma abszolút telitalálat volt nálam. Emlékeztetett a Növényevőre, ahol egy fiatal nő Marianhoz hasonlóan fokozatosan egyre kevesebb ételt képes elfogyasztani; előbb csak a húst hagyja el, később azonban a növényi élelmiszereket sem képes megenni. Persze egyik esetben sem vegetarianizmus vagy diétáról van szó, érezhető, hogy egy sokkal komplexebb és mélyebb lemondás áll a dolgok mögött, amiben keverednek a lelki kétségek, a társadalmi nyomás és kötöttségek. |
 | Patrick Süskind: A galambDecemberi könyvklubos olvasmány, ami kivételesen egy újraolvasás volt a számomra. Még valamikor 13-ban találkoztam először A galambbal, talán 50 forintért vettem a helyi csetres üzletben a vékonyka kötetet és tudom, hogy akkor tetszett, de az emlékeim igencsak foghíjasok voltak ennyi év távlatában. Derengett a félelem és szorongás és emlékeztem egy galambra (duh), szűk lépcsőkre és az apró, sötét szobára. Úgyhogy homályosan valami megmaradt, de teljesen új élményt nyújtott az újraolvasás. Több új rétege is megnyílt és ezúttal sokkal jobban tudtam élvezni és díjazni a stílusát is, nemcsak a történetét. Egyetlen nap alatt fejeztem be és nagy hatással volt rám a rutin biztonságába szorult, már csak a halált váró ember látszólag nevetséges tragédiája és őrülete, amit egy olyan jelentéktelennek tűnő apróság vált ki, hogy ajtaja előtt egy galambot talál. Egy galambot, ami a megtestesült káosz és anarchia. |
 | Clarice Lispector: A csillag órájaA csillag órája egy brazil származású írónő cseppet sem hagyományos kisregénye. Az elbeszélés minden aspektusa, még a fiktív férfi elbeszélő személye is kétes, függőben lévő. Mindössze 100 oldalas a könyv, az első 20 oldalban viszont kizárólag a saját bizonytalan személyéről, az írás folyamatáról és a létezés kérdéséről gondolkodik. De miután elindul a ténylegesen megígért történet a jelentéktelen, szegénynegyedben élő gépírókisasszonyról és szerelméről, még utána is gyakran kiszólogat az olvasóhoz, zárójeles megjegyzéseket tesz az írásról, az érzéseiről, az identitásáról vagy “hangosan” elmélkedik a történet folytatásán. Gyakorlatilag a szemünk előtt teremti meg szereplőit és önmagát. A maga módján nagyon izgalmas volt, de ez a könyv sokkal inkább szólt az elbeszélés módjáról, mint a tényleges cselekményről, pont mint a A történet vége esetén. Nem lesz mindenki kedvence, de ha nem ijeszt meg ez a fajta elbeszélésmód, akkor érdemes adni neki egy esélyt. Egyébként magyar nyelven ezenfelül csak egy novelláskötete jelent meg, ami fel is került a váróslistámra. |
 | Murakami Haruki: Köddé vált elefántEz volt az első novelláskötetem Murakamitól és teljesen véletlenül nem sokkal a könyv befejezése után karácsonyi ajándékként megkaptam a Férfiak nő nélkül kötetét is, csakhogy biztos ne maradjak Murakami novellák nélkül a jövőben. A gyűjtemény nem okozott csalódást, a novellák kellően szürreálisak és bizarrok voltak, hozták a regények hangulatát. Jót mosolyogtam azon, hogy már az első novella első bekezdésből ki lehet találni hogy Murakamival van dolgunk: spagettit főz és zenét hallgat. Vannak itt súlytalanabb novellák, amik nem feltétlenül hagytak mély nyomot (Tiroli nadrág), mások ellenben már a címükkel felkeltették a kíváncsiságom (A Római Birodalom bukása, az 1881-es indiánlázadás, Lengyelország Hitler általi lerohanása és a viharos szelek világa), de a kötetből bizonyára a Kurblimadár és a nők kedden illetve A második támadás egy pékség ellen lett a kedvencem. |
 | Hermann Hesse: A pusztai farkasKritikusan viszonyultam a könyvhöz, voltak pontok, amikor már soknak éreztem a pusztai farkasnak, ennek a szélsőséges, kettősségek közé ragadt figurának az elemzését, ugyanakkor rengeteg idézetet emeltem ki belőle. Ha nem is értettem mindennel egyet, azt nem tagadhatom le, hogy nem tudtam több gondolattal is azonosulni. Merthogy bárki, aki valaha érezte már magát kívülállónak, rendszerkritikusnak, sőt akár zseninek, az magára fog ismerni a sorok között. A pusztai farkast az örök elégedetlenség és önellentmondások hada jellemzi, acsarkodik a sterilizált életre, ugyanakkor tökéletes polgári életet él. A dolgok aztán jó szokás szerint elkezdenek megváltozni, miután magányos hősünk megismerkedik egy nővel, aki manic pixie dream girl módjára megtanítja a férfit az élet élvezésére. A könyv mégse válik romkommá, végig megőrzi filozófiai színezetét néhány szürreális betéttel a végén. Ha nem is élveztem maradéktalanul az olvasás minden egyes percét, örülök, hogy sort kerítettem rá. |
 | Kavabata Jaszunari: HóországÓdákat hallottam zengeni erről a könyvről, legalábbis angolszász olvasóktól, a beígért csodát azonban nem sikerült megtapasztalnom a magyar kiadásban. Olvasás közben képtelen voltam elszakadni attól az érzéstől, hogy itt valami súlyos dolog veszett el fordítás közben. A megérzésem nem volt teljesen alaptalan, mint utóbb kiderült, a könyv németről lett magyarra fordítva. A tájleírás ennek ellenére bizonyos helyeken egész jól működött (“a hó fagyásának a hangja szinte a föld mélyéből visszhangzott”), sőt még egy egészen meglepő képpel is találkoztam (“Alatta kicsiny, bimbóra emlékeztető ajka úgy nyílt ki, és húzódott össze, puhán, akár egy kecses pióca gyűrűje. Mintha szótlanul is mindig mozogna ez a száj.”). Ha egy szóval kellene jellemeznem a könyvet, azt mondanám, hogy hiábavaló. Hiábavaló szépség, hiábavaló erőfeszítés. Az itt élők élete elvész a hegyek csendes elszigeteltségébe, a csidzsimi-szövet tökéletesen jellemzi helyzetüket. Bizonyos értelemben ezt (is) tekinthetjük a könyv kérdésének: van-e értelme bármi szépet, jelentőségteljeset alkotni, ha az belevész a semmibe? |
 | Vida Kamilla: Konstruktív bizalmatlansági indítványA Lehetnék bárki antológia elolvasása után úgy éreztem, eljött az idő, hogy priorizáljam Vida Kamilla verseskötetét. Az első oldalon Majka, Gyurcsány és Esterházy idézettel nyit. Erős kezdés, ami ugyanakkor segít behatárolni néhány alapélményt. Merthogy ez egy 'innen indultam' típusú kötet. Több ponton is sikerült azonosulnom vele, de ehhez persze az is közrejátszik, hogy nincs köztünk korban túlzottan nagy különbség, pár évvel voltam csak idősebb az őszödi beszéd idején. Úgyhogy rengeteg gyerekkori emlék idéződik meg, mint a gesztenyegyűjtés, Harry Potteres játékok, mellette viszont hangsúlyos a politikai és vallásos téma is. Rendszerváltás, képes biblia, 56-os forradalom évfordulója. Irodalmi utalások is szerepelnek szép számmal (Az ember tragédiájától kezdve a Száz év magányig), ám ezeknek a többsége elég könnyen beazonosítható. Szóval a Konstruktív bizalmatlansági indítvány egy remek kezdés, tetszett a hangja, a humora és biztos, hogy figyelemmel fogom kísérni a Vida Kamilla pályáját. |
 | Nényei Pál: Léda tojásaitól az AranyszamárigAhogy a tavalyi évem nagy részét a filozófia határozta meg, úgy idén úgy döntöttem, kicsit ráfekszem a görög mitológiára. Ez részben az Ulyssesnek tudható be, ami már nagyon régóta váróslistás, de évek óta csak gyűjtöm hozzá a bátorságot, anélkül, hogy bármit is lépnék ez irányba. Most viszont elkészült a stratégia: először is elolvasom Edith Hamilton Görög és római mitológia könyvét, hogy legyen egy alapom az Odüsszeiához, közben minél több könyvvel megismerkedem a témában, majd ha kellően magabiztosnak érzem magam, belecsapok A Nagy Regénybe. Gondoltam, már januárban elkezdem a hangolódást pár könnyebb művel, így került hozzám egy középiskolai tanár féltéglányi, diákoknak és laikus érdeklődőknek szóló könyve. A rengeteg helyesírási hibától és az erőltetett jótanuló-rossztanuló poénkodáson felül egész jó kis olvasmány volt, hogy felfrissítsem az ókori irodalommal kapcsolatos emlékeimet. Az irodalom visszavág sorozatot mindenesetre nem fogom folytatni. |
 | Rachel Smythe: Lore Olympus – Olümposzi história 1.Ha már az idei év az ókorról fog szólni, miért is ne olvasnám el a görög istenek mai modern világban újragondolt történetét, ráadásul képregényformában? Luxusautók, sztriptízbárok, shoppingolás, minden van. A kötet elsősorban Hádész és Perszephoné, pár fejezet erejéig pedig Érosz és Pszükhé szerelmi történetével foglalkozik, de sok más istenség is felbukkan a könyvben, még ha csak pár oldalas mellékszereplőként is. Félreértés ne essék, nem vagyok egy nagy mitológia-szakértő, de ahogy a könyvvel párhuzamosan olvasgattam a neten az egyes istenségek rövid történetet, szembe tűnt, hogy több minden is át lett írva a képregényben. Az, hogy ez mennyire jó vagy rossz, már ízlés kérdése, mindenesetre a történet pörgős és érdekes volt, könnyen olvastatta magát, még akkor is, ha érzelmileg nem sikerült annyira bevonzania. Azonban kellően szórakoztató volt ahhoz, hogy kíváncsi legyek a sorozat folytatására. |
 | Colson Whitehead: A föld alatti vasútMegrázó, őszinte és nagyon őszinte könyv, ami nagyon életszerűen ábrázolja a rabszolgaságot. Teljesen megértem, hogy miért szólt ennyire nagyot A föld alatti vasút és került az eladási listák élére. Több olyan szakasz is volt, ahol hangosan kifakadtam és ahol le kellett tennem, mert nem bírtam tovább olvasni, mert elképesztett, hogy milyen felfoghatatlan kegyetlenségre képes az ember. Whitehead ugyanakkor árnyaltan mutatja be a történelem ezen szakaszát. Vannak fehérek (ha nem is sokan), akik életüket kockáztatva segítenek a föld alatti vasút, egy rabszolgákat északra menekítő titkos szervezet üzemeltetésében, viszont vannak olyan szabad négerek is, akik szökevények elfogásával egészítik ki a megélhetésüket. Ha tehetitek, mindenképpen olvassátok el, remek regény nagyon jól megírt, élő karakterekkel. Hamarosan ráadásul jön egy tíz részes sorozat is a könyv alapján, amit egészen biztosan nézni fogok. |
 | David Grossman: Egy ló besétál a bárbaKissé megijedtem, amikor egy stand-upos előadáson találtam magam, mert nem éppen a kedvenc műfajom, ugyanakkor a történet szempontjából egy remekül működő helyszínnek bizonyult. Az elvárások igencsak magasan voltak. Anyukám annak ellenére, hogy tavaly olvasta már, választotta könyvklubos olvasmánynak a regényt, mert annyira szerette. A könyv kissé nehezen indult be nekem, egy pont után viszont nagyon gyorsan olvastatta magát, mégis a vége nem ütött szíven annyira, mint amire számítottam. Talán ez is a túl magas elvárások számlájára írható. Mindenesetre számomra a könyv a veszteséggel való megbirkózás különböző módjairól és az egyes védekezési mechanizmusokról szólt. Arról, hogyan felejtük el szándékosan vagy akaratlanul is a múltat, hogyan próbálunk életben tartani egy elvesztett személyt vagy hogyan rohanunk el a problémák elől akár kézen állva is. |
 | Lucius Annaeus Seneca: Az élet rövidségérőlÉletvezetési tanácsok római módra, amik meglepően jól helytállnak a huszonegyedik században is. Mert az ókori és a mai ember is ugyanazt a kérdést teszi fel magának. Miért ilyen rövid az élet? "Csakhogy nem az időnk csekély, hanem sokat elvesztegetünk belőle", mondja erre Seneca. És ez talán soha nem volt annyira igaz, mint most. Nem óvjuk kellően az időnket és sokszor úgy bánunk vele, mintha tényleg örökké tartana. Ha valaki csak egy órát kér tőlünk, miért érezzük azt, hogy az szinte semmiség, mintha semmit sem adtunk volna? Az állandóan elfoglalt ember nem él igazán, ráadásul nem képes egyetlen dologgal sem eredményesen foglalkozni. Ahogy az is rengeteg időt veszteget el, aki képtelen bármilyen határozott cél mellett elköteleződni, helyette újabb és újabb tervek között csapong nyughatatlanul. Nagyon betalált most nálam ez a kis 60 oldalas könyv, a lehető legjobbkor találtunk egymásra. Tekintve, hogy milyen rövid és könnyen érthető, nyugodtan ajánlom azoknak is, akik nem szoktak filozófiai könyveket olvasni vagy hozzám hasonlóak még igencsak újak a témában. |
 | Péczely Dóra (szerk.): A ránk bízott kertEgy picit csalok, mert a könyvet valójában március elején fejeztem be, de a nagyját még télen olvastam el. Mindegy is. A lényeg, hogy ez egy ökoköltészeti világirodalmi antológia. Aki nem először tévedt a blogra, bizonyára tudja, hogy a fenntarthatóság, környezetvédelem mennyire fontos a számomra, így tényleg csak idő kérdése volt, hogy mikor bukkanok rá erre a kötetre. Rengeteg számomra ismeretlen szerző verseit tartalmazta, talán egy-két kivételtől eltekintve nem is jelent meg itthon könyvük, viszont több olyan szöveg is volt, ami megérintett. A két albatroszos vers például nagyon jól működött egymás után, de Bogdan Tiutiu és Ted Hughes versei is nagyon tetszettek. Az utószó jól összefoglalja a kötet üzenetét, hogy milyen radikálisan változott meg az ember és a táj kapcsolata és hogy a korábbi romantikus természetet hogyan váltotta fel egy átpoltizilát, traumáktól és bűntudattól terhes természetkép. |
Ha nem szeretnél lemaradni, kövess Facebookon,
plusz tartalmakért pedig látogass el az Instagram oldalamra.
0 megjegyzés