Jó pár éve vagyok könyvmoly, egész pontosan a Harry Potter és az azkabani fogoly megjelenése óta, és az irodalom a kezdetektől fogva nagyon fontos szerepet töltött be az életembe. Hihetetlenül sokat tanultam belőle és ezerféleképpen befolyásolta a világlátásomat. Ezért úgy gondoltam, hasznos lenne ebben a sorozatban sorra venni azokat a könyveket, amiket aktuálisan befejeztem, hátha ti is találtok valami kedvetekre valót, pláne most, amikor mindenki sok időt tölt a négy fal között.
 | Robert Louis Stevenson: Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös eseteBizonyára senkinek sem kell részletesen bemutatni az önmagán kísérletező orvos és az általa létrehozott második – gonosz – énjéről szóló történetet. Rengeteg feldolgozása, újragondolása létezik, így több, mint valószínű, hogy legalább az egyikkel már találkoztatok. Kétségkívül egy megkerülhetetlen klasszikus az erkölcsi kettőségről, a megkettőzödött személyiségről, ami érdekes kérdéseket vet fel a tudósok felelősségvállalásáról. Ez így jól is hangzik, mégse tudta kellően lekötni a figyelmem, és nem csak azért, mert előre ismertem az alaptörténetet. Ahol elcsúszott nálam a dolog, az a stílus. Személyes preferencia, de nem kedveltem, sokkal szívesebben ajánlanám helyette a Frankensteint, milliószor jobban lebilincselt az olvasása. |
 | Platón: A lakomaGimnazistaként teljesen biztos voltam abban, hogy önszántamból nem fogok ókori irodalmat (különösen nem filozófia munkát) olvasni, és mégis itt vagyunk. Breton - Nadja c. regényéről szóló tanulmány hatására vettem a kezembe, ugyanis említést tett Platón szövegére. De A lakoma nem pusztán filozófia munka, sokkal színesebb annál. Az összegyűlt vendégek bor mellett mesélnek történeteket Erósz, a szerelem istenének tiszteletére. Voltak egészen élvezetes és érdekes részei, különösen a szerelem eredetéről szóló elbeszélést szerettem, ami félbevágott emberekről szólt, akik a világban bolyongva keresik a másik felüket. Nem bántam meg, hogy elolvastam, de önmagában nem volt elegendő, hogy áttérítsem ókori irodalom kedvelővé. |
 | Az olajárus és a kurtizánAz elsőre igencsak erotikusnak hangzó cím valójában egy klasszikus kínai novellagyűjtemény. A négy elbeszélés egészen meseszerű, hol szomorú, hol pedig pajzán, de végig érezni a csendességet, letisztultságot és szépséget. Egészen meditatív. Megnyugtató volt olvasni ezeket a meséket a kertészről, aki egész életében kitartóan és teljes odaadással gondozta virágait vagy a címadó szerelmi történetet, ahol a szegény olajárus mindent megtesz, hogy találkozhasson szerelmével, a gyönyörű, ünnepelt kurtizánnal. Kedves, szívmelengető történetek voltak, amik különösen jól estek karácsony környékén. |
 | Hans Christian Andersen: MesékFolytatva a mesés vonalat, előszedtem az esti mesék nagyágyúját, Andersent is, akit bizonyára senkinek sem kell bemutatni, hiszen A rút kiskacsa és Hüvelykpanni története már a DNS-ünk része. De a rengeteg klasszikus között több új történetet is megismertem, mint például A hóember, bár igazság szerint ezek a mesék voltak talán a leggyengébbek a gyűjteményben. A mesék iránti szeretetem soha nem fog elmúlni, függetlenül a kortól, és néha kifejezetten jól esik olyan mesekönyvekkel nosztalgiázni, amik visszarepítenek a gyerekkoromba. Tökéletes az év végi lelassuláshoz. Következőnek a kissé kegyetlen és erőszakos eredeti Grimm meséket szeretném beszerezni. |
 | Jonathan Safran Foer: Minden vilángolTöbb szálon futó, elsőre talán keszekuszának ható, de egy igazán izgalmas, sokszínű regény. Egy amerikai zsidó férfi utazásáról szól Ukrajnába, hogy megkeresse azt a nőt, aki a háború alatt megmentette a nagyapja életét. Vállalkozásában az amerikamániás Aleksz tolmácsként, míg a nagyapja sofőrként segít, de velük tart kutyájuk, sammy Davis, Junior, Junior is. Visszaemlékezésekből, levelekből és egy tizennyolcadik századi zsidó közösség életéről szóló regény fejezeteiből épül fel a történet. Viszont a kezdeti humoros, olykor bájos hangvétel szép lassan megváltozik, és ahogy a szálak összeérnek, felszínre kerül a borzalmas igazság. Nincs még egy ehhez fogható regény a holokausztról. |
 | Yutaka Yazawa: Hogyan éljünk japánulRögtön megragadott a könyv külleme, igényes kiadás szép illusztrációkkal. Egy átfogó, rengeteg témát érintő könyvről van szó, ami betekintést enged a japán történelembe és kultúrába. Tényleg csak betekintést, mert a kissé hosszadalmasra sikerült földrajzi, történelmi áttekintő után 1-2 oldal erejéig tér ki olyan témákra, mint az ikigai, bento, videojátékok vagy a J-pop. Elég száraz, sok az évszám és a név, az animékről szóló fejezetben is szinte csak felsorolás szintjén említette a Studio Ghiblit, így viszont nem igazán jött át a dolog lényege. Kár érte, mert sokkal izgalmasabban meg lehetett volna írni. |
 | Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajtákEz a bájos, könnyed hangvételű olvasmány feldobta a borongós hétköznapokat és a legnagyobb örömmel olvastam a kissé bolondos család korfui nyaralásáról. Olyan élvezettel és lelkesedéssel mesél benne a szigeten élő állatokról, a legkisebb bogártól kezdve egészen a Quasimodo nevezetű galambjáig, hogy nehéz neki ellenállni, bár így felnőtt fejjel a családtagokról szóló részek sokkal jobban lekötöttek. A regény tele van humoros, szívet melengető anekdotákkal, így igazából kortól függetlenül tudom mindenkinek ajánlani, még ha a fiatalabb korosztályt is célozza meg. Egyébként belehallgattam a hangoskönyv verzióba is, ami olyan zseniálisra sikerült, hogy kár lenne kihagyni. |
 | Rupi Kaur: a nap és az ő virágaHasonló témákat érint, mint a Tej és méz kötetében, továbbra is a feminizmus, nőiesség és a szerelem dominál. A kötet elején a szakítás utáni fájdalomnak ad hangot, ám ahogy idővel enyhül, úgy válik egyre optimistábbá a hangvétel és jutunk el az új, tökéletes szerelemhez. Közben arról mesél, mit jelent nőnek lenni, hogyan változik a test, és hogy ez a test szigorúan a nőé, nem szólhat bele más. De ugyanúgy ír a még mindig tabunak számító menstruációról, a szexuális zaklatásról és erőszakról. Legjobban azok a részek tetszettek, amik a gyökereiről és az anyjáról szólnak, hogy milyen erősnek tartja és hogy mennyire hálás azokért az áldozakért, amiket meghozott érte. Még mindig nem lett a kedvenc szerzőm, sok versnél éreztem azt, hogy túl repetatív, de sokkal kiforrottabb lett a stílusa. |
 | Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnekProblémában vagyok Márai méltán legnépszerűbb művével kapcsolatban és úgy érzem, ennek a rossz időzítés az oka. Ez egy olyan regény, amibe bele kell mélyülni, időre és magányra van szükség, nekem azonban mindkét hozzávaló hiányzott. Így hiába látom az értékét, nem tudtam átérezni. Az alaptörténet egyébként végtelenül egyszerű, két barát negyven év után találkozik, megvacsoráznak aztán beszélgetnek. De ez nem is igazán beszélgetés, inkább csak egy egyoldalú monológ, mint egy ítélethirdetés, ahol a vádlottnak már nincs igazán beleszólása, csak azért van jelen, hogy meghallgassa és elfogadja az ítéletet. És bár súlyos vádak hangzanak el, a kép nem ilyen egyszerű. Egy lassú, elgondolkodtató regény a barátságról, szerelemről, de leginkább az erkölcsökről. Ne kövessétek el ugyanazt a hibát, mint én, szánjatok rá elegendő időt. |
Ha nem szeretnél lemaradni, kövess Facebookon,
plusz tartalmakért pedig látogass el az Instagram oldalamra.
