A legszebb emlékeimet egy csinos ládában szeretném őrizni apró gyémántokként, de persze azt se bánnám, ha ezüstös fényű, fodrozódó emlékképként lecsapolhatnám őket egy merengőbe. Ám ezen eszközök hiányában jobb híján képekkel és szavakkal tudom csak megörökíteni a múltat. Ezért arra gondoltam, hogy egy színes, illusztrált tavaszzáróként megörökíthetném az elmúlt pár hónap benyomásait és néhány fontosabb emlékképeit.
Az utolsó vacsora
Különös tavaszunk volt. Március óta elszigetelten töltöttem a napjaim, így a fák rügyezését is többnyire az ablakomból figyeltem. De még mielőtt önkéntes elszigetelésbe vonultunk volna barátommal, stílusos búcsút intettünk a kinti világnak, és mintha csak megéreztük volna, egy nappal a kijárási korlátozás bejelentése előtt ellátogattunk a Csendes létterem romkocsmába. Bohém és kissé kaotikus hely, amiben keveredik a retro és a szürreális giccs, tehát tökéletes fotóhelyszínként is funkcionál. A karamelizált dióval és sült körtével bolondított kecskesajt saláta pedig remek választás volt utolsó vacsorának, ami a későbbi bezártság alatti főzésekhez is jó inspirációval szolgált.
Az írásról
Az önkifejezés és írás iránti vágyam szinte egész életemben elkísért, mindig is biztos voltam benne, hogy írnom kell. Azt már korán beláttam, hogy a szavak hatalmas erővel bírnak és ez egyszerre töltött el gyönyörűséggel és félelemmel. Talán ennek tudható be hullámzó és kissé szeszélyes viszonyom az írással, amire a maximalista hozzáállásom csak rátett egy lapáttal. Tavasszal viszont nagy lépésre szántam el magam, így hosszas tervezgetések után kezdtem bele a Csészefoltba – csak a név kitalálása legalább két hetet ölelt fel. A bloggal párhuzamosan pedig újabb kihívást vállaltam magamra és immár az AH blogmagazin szerkesztőjeként is tevékenykedek, de talán ennél is büszkébb vagyok az áprilisban megjelent Grimes lemezkritikámra (a cikkek listája már elérhető a blogon is). Hosszú idő után végre úgy érzem, hogy ráléptem a helyes útra és most már nem is térek le róla.
Négy fal vs. természet
Kezdetben nem éreztem égető vágyat, hogy kitörhessek a szabadba, sőt, örültem, hogy több időt szakíthatok önmagam fejlesztésére és a szenvedélyeimre, ezért igyekeztem produktív maradni. Sőt, a borús napokon kifejezetten jól esett otthon ülni a kedvenc kantáros ruhámban és teát szürcsölve nézni a márciusi havazást és a tavaszi esőzéseket. Ám a jó idő beköszöntével képtelen voltam a négy fal fogságában maradni, így hosszú sétára indultam barátommal a Városligetbe. Különös látványt nyújtott a turistáktól megszabadított Hősök tere, az embertömeg hiányától mintha csak fellélegzett volna a tér, minden végtelennek és szabadnak hatott. A fák lombjai pompás színekbe öltöztek az arany óra betetőzésekor, mi pedig a bőrünkön érezhettük, ahogy mindent átjárt a megújulás ígérete.
Rózsaszín mindennapok
Egy belvárosi polgári lakásban leltünk rá első közös otthonunkra, amit lampionokkal és a saját festményeimmel díszitettünk fel. Bár hirtelen felindulásból költöztünk ebbe az ideiglenes kuckóba és azóta a nap huszonnégy óráját együtt töltjük, nem tudjuk egymás társaságát megunni. Barkobázunk, olvasunk és közös erővel próbáljuk kijátszani a Cuphead-et illetve életben tartani egy tucat örökbefogadott fűszernövényt (több-kevesebb sikerrel). És mivel éttermekbe nem tudunk eljárni, randi estékre otthon varázsolunk romantikus hangulatú vacsorákat egy üveg fehérbor társaságában. A slow living gyakorlattal kiegészült húsvéti készülődés végeztével pedig rájöttünk, milyen jó hatással van főzőtudományunkra a karantén, ezért az alábbi hirdetményt tettük közzé.
Bemutatkozik a belvárosban nyílt karanténétterem
Hölgyeim és Uraim, örömmel jelentjük be, hogy tavasszal zárt kapuk mögött megnyitott a karanténétterem otthonunkban, mely – a jelenlegi helyzetre való tekintettel – mindössze inspirációval és képekkel tud szolgálni minden kedves érdeklődőnek, akik kedvelik a finom és látványos házi kosztot. Mivel fontos számunkra a fenntarthatóság, nagy hangsúlyt fektetünk a szezonalitásra. A nosztalgikus ételek rajongóinak ajánljuk a klasszikus tojásos nokedlit fejes salátával, a különleges ízek kedvelőinek pedig az ázsiai medvehagymás palacsintánkat. Reggelire lelkes kuktasegédememnek hála, aki a karantén alatt hobbi pékként kezdett el tevékenykedni, tökéletes házi bagelt varázsol, ám hétvégéken olyan rendhagyó elemekkel is bővül a kínálatunk, mint a szuflé omlett paradicsomos-vörösboros mártással vagy az édes bundáskenyér gyümölcsökkel és fahéjas porcukorral meghintve. Figyelem, nyáron már részletes ételnaplóval érkezünk.
Búcsú Szegedtől
Több, mint hat évig éltem Szegeden, amiből négyet egy kissé megfakult rózsaszín épületben töltöttem irodalom tanulással, ahol többek között pszichoanalízisről, börtönirodalomról és neoavantgárd művészeti törekvésekről olvastam. Az órák végeztével a nagymamák által preferált turikat látogattam kincsekre vadászva, nyári estéken pedig a Tisza-parton ülve iszogattunk és ettük a hatszáz forintos retro hamburgert. Az utolsó években már saját lakásban éltem, ám a szűkös munkalehetőségek miatt idővel mégis Pestre költöztem, a szegedi lakás pedig üresen tátongott egészen mostanáig. Idén tavasszal azonban eladásra került a régi lakás, az utolsó dolog, ami még fizikailag Szegedhez kötött, így végleg lezárult egy fejezet. Izgatott vagyok a jövő kapcsán, hiszen hamarosan indul a következő, talán még izgalmasabb projekt: lakásvásárlás és felújítás.
Ti mit fogtok magatokkal vinni az idei tavaszból?
Ha nem szeretnél lemaradni, kövess Facebookon,
plusz tartalmakért pedig látogass el az Instagram oldalamra.
