Képzeletbeli utazások | 5 bakancslistás hely

Amszerdam Westerkerk

Még ha idén nyáron nem is lesz alkalmam körbeutazni a világot, hogy új tájakat és kultúrákat fedezzek fel, a kanapé kényelméből így is elindulhatok képzeletbeli utazásokra. Ha a pénz vagy az idő nem lenne probléma, a világ összes tájára ellátogatnék – igaz, mondjuk Ausztrália kissé aggaszt a nem túl barátságos pók társaságával. Ezúttal 5 olyan helyet gyűjtöttem össze, amiket régóta meg szeretnék látogatni és ahova most rövid, képzeletbeli túrákat fogok tenni. 

Amszerdam csatorna hajó

Amszterdam

A holland főváros sokszínű, izgalmas kalandokat ígér. Varázslatos kis utcákon keresztül bolyonganék céltalanul és elvesznék a 9 kicsi utca vintage üzletei között. Biciklire pattanva fedezném fel a várost, hosszú túrákat tennék a 44 km hosszan elterülő csatornarendszer mentén, ellátogatnék a virágpiacra és kézműves sajtboltokba. Persze jó lenne a csatorna egyik hajóján szállást bérelni, de hogy a realitás keretein belül maradjak, ettől az álomtól hajlandó vagyok búcsút inteni. Amiből viszont nem engednék, azok a kulturális kalandozások. Begijnhofba látogatnék, ebbe a középkori udvarba, mely katolikus begina nővérek lakhelyéül szolgált, ma pedig már privát lakóházakként szolgálnak, ahol egyedülálló nők élnek. Ellátogatnék Anna Frank házához és a Van Gogh múzeumba, ha pedig megéheznék, a népszerű Pancake Bakerybe térnék be egy spenótos-kecskesajtos palacsintára kesudióval és mézzel. Pihenésképpen Amszterdam legnagyobb parkjában, a Vondelparkban heverésznék a fűben, és ha már arra járok, bizonyára a szabadban kiállított Picasso szobrot is lencsevégre kapnám. 

Izland Fjaðrárgljúfur

Izland

Björk szülőhazája, a tűz és jég országa, ahol minden hegycsúcs, vízesés, gejzír és vulkán vadregényes, szinte már mitikus hangulatot áraszt. Egy kellemes társasággal és egy jól felszerelt kocsival vágnék neki az útnak (amihez mondjuk nem ártana jogsit is szerezni), hogy megtegyem az Arany Háromszög turistaútvonalat. Megmártóznék a szűk völgyben rejlő Seljavallalaug medence langyos vízében, aminek egyik falát maga a hegy képzi, ellátogatnék a bazaltoszlopokkal szegélyezett fekete homokos tengerpartra, a Scinafellsjökull gleccser jégmezőire és a Fjadrargljúfur 100 méteres mélységű völgyeibe. Sárga esőkabátban járnám a tájat, felkutatnám a világítótornyokat, az elhagyatott faviskókat és gyepházakat és némi szerencsével talán megpillanthatnám az északi fényt is. Persze, ha már itt járok, a világért sem hagynám ki a Seydisgjordur hegyek ölében rejlő kisvárost, mely egészen varázslatos színesre festett utcájával és szerény kék templomával. És ki tudja, talán az utazás végére közelebb kerülnék a nevek helyes kiejtésének a titkához is.

japán szentély cseresznyevirág

Japán

Egy régi álmom teljesülne a Japán úttal, hiszen évek óta vágyok rá, hogy ellátogassak ebbe az eklektikus, örökösen változó országba. Pont ez a kettőssége vonz, a csúcstechnológia és az ősi kultúra találkozása. Ősi buddhista templomokat és szentélyeket látogatnék meg, majd egy tematikus Pokémon étteremben ebédelnék Tokió nyüzsgő forgatagában. A pénzem nagy részét egyébként is arra használnám, hogy minden utamba kerülő ételt megkóstoljak és hogy szupermarketekbe vásároljak wasabi ízű KitKatet. Ellátogatnék a halpiacra, Harajuku használtruha üzleteibe, részt vennék egy hagyományos teaszertartáson, este pedig betérnék a neonfényekben fürdő videojátéknegyedbe. Legalább egy éjszakára megszállnék a templomszállások egyikében, hogy a hajnali órákban részt vehessek egy szertartáson a szerzetesekkel, de egy másik éjszaka könnyen meglehet, hogy betérnék egy kapszulahotelbe vagy love hotelbe is. Ha időm engedné, hogy az ország több pontján is kalandozzak, meglátogatnám a gésák által ismertté vált kiotói Gion negyedet és a lélegzetelállító Fusimi Inari vörös szentélykapuit, majd egy vidéki onszen fürdőbe pihenném ki az út fáradalmait.

skócia kastély erdő

Skócia

Vonzanak Skócia meseszép, meseszerű tájai, amiket átjár a miszticizmus és a mágia. Napokig lehetne kocsival járni a Felföldet, felkutatni az eldugott, pici falvakat, a romantikus Eilean Donan-i várat vagy a Glenfinnan viaduktot, amin a Roxfort Expressz robog át. Időutazásra indulnék Edinburgh ódon várába, majd az óváros macskaköves utcáit koptatnám, míg megfáradva be nem térnék az egyik pubba némi whisky és haggis kóstolásra. Természetesen nyitott szemmel járnám a várost, hiszen itt született meg a Harry Potter könyvek nagy része, így úton-útfélen bele lehet botlani néhány varázslatos meglepetésbe. Újabb kalandok után kutatva egy rövidke vonatutat követve Glasgow-ba teremnék, hogy megcsodáljam gyönyörű épületeit, egyszerű katedrálisát és a nekropoliszt, a város különleges viktoriánus temetőjét. Forgalmasabb vizekre evezve West End elbűvölő kávézói között barangolnék, megtekinteném a közeli botanikus kertet és hogy kultúrában se szenvedjek hiányt, megnézném a Kelvingrove múzeum lebegő fejes installációját. 

koppenhága Nyhavn csatorna

Koppenhága

Remek hosszú hétvégét lehetne eltölteni a világ legboldogabb városában, a hygge otthonában, amihez kiváló segítséget nyújtanának a helyiek által látogatott cukrászdák, galériák és könyvesboltok. Hullámvasútra szállnék Európa legrégebbi vidámparkjában, és hosszú sétát tennék a város kikötőjében. Persze a város szimbólumaként tündöklő kis hableány szobrot nem lehet megkerülni, nem is szeretném, ám utána biztosan felkutatnám a híres szobor eltorzított modern változatát is. Amszterdami hangulatba varázsolna a csatorna melletti színes házak szabályos, rendezett sorsa és a partján sorakozó megannyi hívogató kávézó és étterem. Mindezek utána bizonyára sokkolna az éles kontrasztban álló Christiania leharcolt, grafitikkel díszített hippinegyede, ami után még nagyobb meglepetést okozna Superkilen ultramodern neon rózsaszín sétánya. És csak hogy becsempésszek a hétvégébe némi bizarr, nem megszokott látványosságot, megnézném a Glyptotek múzeumban található 100 darabos gipszorr gyűjteményt is, hiszen miért is ne?



Ha nem szeretnél lemaradni, kövess Facebookon
plusz tartalmakért pedig látogass el az Instagram oldalamra.

You Might Also Like

0 megjegyzés