Bár a #secondhandseptember véget ért, ez közel sem jelenti azt, hogy ne kellene továbbra is foglalkoznunk a fast fashion problémával. A divatipar az egyik legszennyezőbb, legetikátlanabb és legtöbb szemetet termelő iparág, így nem hunyhatunk szemet felette. Nem mondom, hogy egyik napról a másikra teljesen le kellene mondani ezekről az üzletekről. A vásárlási szokások megváltoztatása egy hosszabb folyamat. De az első lépés, hogy szembenézzünk a problémával. Ha tudjuk, milyen környezeti károkkal jár egy új póló megvásárlása, talán kétszer is átgondoljuk, hogy valóban szükségünk van-e rá.
A járványhelyzet remélhetőleg többeket is rádöbbentett arra, hogy nincs szükség folytonos vásárlásra. Nem szeretnék álszentnek tűnni, régen volt hogy én is egész napokat a plázában töltöttem, a dolgok viszont szerencsére változnak. Fontosnak tartom, hogy igyekezzünk tudatosabb vásárlóvá válni, így remélem ez a bejegyzés segíteni fog, hogy egy lépéssel közelebb kerüljünk a közös célunkhoz.
Mit takar a fast fashion
Mindannyian ismerjük ezeket az üzleteket. Zara, H&M, Stradivarius, Mango, GAP - csak, hogy megemlítsünk néhányat a legnagyobbak közül. A fast fashion lényege, hogy villámgyorsan reagálnak a trendekre. A kifutókon megjelenő modelleket utánozzák, és az egész folyamat (tervezéstől az üzletbe kerülésig) mindössze két hét alatt is lezajlhat. Ezáltal nagy mennyiségben és olcsón megkapható ruhákkal árasztják el az üzleteket és akár pár hetente képesek új kollekciót piacra dobni.
Persze a fast fashion cégeknek az az érdekük, hogy gyakran cseréld a ruhatárad, így a rossz minőségű, nem megfelelő munkakörülmények között készült darabok néha már pár mosás után kezdenek tönkremenni. Persze ez nem szabály, nekem is vannak olyan ezeréves H&M ruháim, amik még mindig hibátlan állapotban vannak. Azt viszont nem tagadhatjuk, hogy ezek a márkák a minőség helyett a mennyiségre fókuszálnak.
Persze a vonzó árak miatt nagy a kereslet rá, hiszen szeretünk divatosan öltözködni és a nagyon jól ismerjük azt a pillanatnyi boldogságot, amit egy-egy új szerzemény tud okozni. De milyen áron kapjuk meg ezeket a ruhákat?
Környezetszennyezés
A textilipar a legszennyezőbb iparág az olajszektor után, ráadásul a második legnagyobb vízfogyasztó is, egyedül a mezőgazdasági szektor előzi meg. Egyetlen pamutpóló elkészítéséhez 3000 liter, míg egy farmernadrághoz 7570 liter szükséges. Ezek olyan mennyiségek, amiket nem is lehet épp ésszel felfogni. Csak viszonyításképpen, ha napi két liter vízzel számolunk, akkor az egy farmer előállításához szükséges vízmennyiség 10 évre elegendő vizet biztosít egy ember számára. Ha az elkészült pólókat még színezik, akkor ezenfelül vízszennyezéssel is jár a procedúra, míg a szállítás csak újabb környezeti károkat ró a környezetre.
De a gyártás végeztével sincs vége a dolognak. Sajnos a műszálas ruhák mosásával mikroműanyagok kerülnek a vizekbe, amit először az állatok, majd a mi szervezetünkbe jut. A mikroműanyag egyébként egészen apró, 5 mm-nél kisebb műanyagdarabot jelöl, ami gyakorlatilag soha nem bomlik le. Mára már mindenhol megtalálható, a természet körforgásának része lett. És bizony a kutatások alapján úgy tűnik, hogy a mikroműanyagok több, mint 30 százaléka a szintetikus ruhákból származik.
Hulladék
Az előállítással, szállítással járó környezetszennyezésen túl a túltermelés is komoly gondot okoz. Becslések szerint nagyjából évi 100 milliárd ruhadarab kerül legyártásra, aminek több, mint 20 százalékát nem is sikerül eladni. Ezzel párhuzamosan itthon például évi 80 ezer tonna ruha kerül kidobásra. Jelenleg már így is annyi ruha van a Földön, hogy ha egyik napról a másikra be is zárna az összes gyár, akkor is hosszú évekre elegendő ruhánk és textilünk lenne. Úszkálunk benne. Az adományozás sem feltétlenül megoldás, egyszerűen nincs elég ember ilyen tetemes méretű ruhahegyekhez.
Pár éve nagy botrányt kavart a H&M ruhaégetése is. Elég zavaros volt az ügy. Egy dán tévéműsor kezdett el nyomozni annak kapcsán, hogy mi történik az új, el nem adott ruhákkal – így bukott ki, hogy a divatóriás évi 12 tonna új ruhától szabadul meg ily módon. A cég azt nyilatkozta, hogy csupán olyan ruhákat semmisítenek meg, amik nem felelnek meg a vegyszerekkel kapcsolatos szigorú előírásoknak. Ez sajnos nem teszi sokkal fényesebbé a helyzetet, hiszen felmerül a kérdés, hogyan lehet, hogy ennyire sok nem biztonságos ruha kerül legyártásra? A nyomozás folytatódott, a stáb is tesztelte a hulladékégetőbe küldött ruhákat, ám a vizsgálatok nem találtak semmilyen veszélyes anyagra utaló jelet.
Etikátlan
Az olcsó munkaerő miatt a ruhák nagy részét a fejlődő országokban gyártják. Elősorban Ázsiában és Dél-Amerikában találjuk meg ezeket a gyárakat, ahol nagyon rossz körülmények között dolgoznak napi több, mint 12 órát. A munkavégzés akár veszélyes is lehet az egészségükre, hiszen különböző vegyi agyagoknak, színezékeknek vannak kitéve. A bérek alacsonyak és sajnos a gyerekmunka sem ritka. Az is bebizonyosodott, hogy a gyárak épületei sem biztonságosak. 2013-ban a nyolcemeletes Rana Plaza gyár omlott össze, ahol többek között a Mango és a Primark ruhái készültek. A balesetben 1132 ember vesztette életét.
A tragédia után alakult meg a Fashion Revolution nevű nonprofit szervezet, akik az etikus, átlátható, és fenntartható divatipar mellett kampányolnak. Ők indították el Who made my clothes (ki készítette a ruhámat) mozgalmat. Az akció sikeresen felhívta a figyelmet a ruhaipar kizsákmányoló voltára, ám nem bojkottálás a céljuk. Azzal, hogy a vásárlók felteszik a kérdést kedvenc márkáiknak, arra szeretnék ösztönözni a cégeket, hogy belássák, változtatásra van szükség. A gyárakban dolgozóknak pedig meg kell kapniuk az őket illető bért.
És mi a megoldás?
Először is az, hogy csökkentjük a fast fashion üzletekből történő a vásárlásainkat. A teljes lemondásnak nem kell feltétlenül egyik napról a másikra megtörténnie. Én például csak fehérneműt, harisnyát és néha cipőt vásárolok újonnan, hiszen ezeket elég kényes másodkézből beszerezni. Ezek mind olyan dolgok, amit mindenki maga tud megítélni, hogy milyen mértékben tudja elhagyni a fast fashion darabokat.
Persze a divatcégek is észlelik a fogyasztók megváltozott prefenciáit. Félnek a vásárlók elvesztésének lehetőségétől, ezért igyekeznek jobb színben feltüntetni magukat. Épp ezért egyre több cég tesz ígéreteket arra vonatkozólag, hogy fenntarthatóbb irányt fognak venni. Az ígéretek között szerepelni szokott a megújuló energia használata és a fenntartható forrásból származó alapanyagok használata. Bár ez szép és jó, érdemes kissé szkeptikus szemmel nézni ezeket a kijelentéseket. Gondoljunk csak a greenwashingra. A probléma ott keresendő, hogy a fenntarthatóság elve nem összeegyeztethető a multik profitorientált gondolkodásmódjával.
Cserébe egyre erősödik a slow fashion mozgalom, ami tudatos vásárlásra ösztönöz. Ide tartoznak például a helyi tervezők és fenntartható márkák ruhái. Drágábbak, de pont azért, mert a dolgozók rendes fizetést kapnak. Olcsóbb alternatíva lehet a használtruha is. Ha a turkálók nem is vonzanak, Marketplacen és Gardróbcserén akár online is hozzá lehet jutni szuper cuccokhoz. Én egy ideje a fent említett kivételektől eltekintve már csak használtan vásárolok ruhákat. A legutóbbi haulternative bejegyzésben meg is mutattam az idei turis szerzeményeimet is, hogy bebizonyítsam, igenis lehet kincseket találni.
Utolsó lépésként még egy nagyon fontos dolgot lehet megtenni. Utánaolvasni és beszélni róla. Lejjebb találtok pár hasznos cikket, ahonnan el lehet indulni.
Ti hogy álltok a fast fashion kérdéshez?
Foglalkoztattok már korábban a témával?
Foglalkoztattok már korábban a témával?
Ha nem szeretnél lemaradni, kövess Facebookon,
plusz tartalmakért pedig látogass el az Instagram oldalamra.
