Kirándulás a Duna-deltában
Júliusban több napot is eltöltöttem Romániában, és bár többnyire a fővárosban időztem, pár napra sikerült elszabadulni a nyüzsgéstől és életemben először ellátogattam a Duna-deltába. Élménybeszámoló következik.
Egy kis történelem és Ceausescu hatása
Vezetőnk már az első percekben rátért arra, hogy halászat sajnos már alig folyik a környéken. Mivel kevés a hal, így sok halász inkább turistákat visz, mert abban több pénz rejlik. Ezzel párhuzamosan bár a kormány hivatalosan csökkenteni szeretné a hajók számát a Duna-deltában, így a szabály szerint egy hajóval vagy csak turistáskodni vagy csak halászni lehet, így sokaknak dönteniük kellett a megélhetési forrásukat tekintve. Az utunk is mutatta, hogy sokan mit választhattak, hisz többnyire turista hajókat láttunk, mintsem halászó embereket.
Nem kellett sok idő és rátértünk Ceausescu-ra, a rettegett kommunista diktátorra, akinek nyomait és hatását még itt is felfedezhetjük. Ceausescu eredeti terve ugyanis az volt, hogy az egész deltatorkolatot termőfölddé alakítja, ami a környék szándékos kiszárítását igényelte volna, a Dunát pedig három betonnal körbevett csatornán keresztül vezették volna el a Fekete-tengerbe. Ennek következtében több tavat is kiszárítottak és keresztül-kasul épültek a csatornák, csak hogy gyorsabb elérést biztosítsanak a nyersanyagokhoz. Még ma is használják az egyik megépült csatornát, ami teherhajóknak biztosít rövidebb útvonalat. Ennél messzebb szerencsére nem jutott a tervével, a bukása után pedig elindultak a helyreállítási törekvések.
Miután ezt megtárgyaltuk, rögtön megcsodálhattuk Ceausescu itteni nyaralóját, aminek az első tulajdonosa a két háború közötti titkosszolgálat vezetője, Mihail Moruzov volt. A hely ebből kifolyólag tele van történetekkel, azt mondják, több titkos találkozónak is a helyszíne volt ügynökök és kémek között. A paranoiás diktátor számára stratégiai szempontokból ideális helyszín volt nyaralónak, az épületet ugyanis jól elrejti a növényzet a kíváncsi szemek elől, de még így is fenntartott magának három menekülési útvonalat, ha bármi baj érné.
Néhány csoda
Az egyik történet különösen megmaradt, ami egy 3000 fős településről szólt. Az itteni házak régen mind agyagból épültek nádtetővel, így amikor egy nagyobb árvíz jött, mindent elmosott és semmi nem maradt a településből. A korábbi lakók közül senki nem akart visszatérni, kivéve a vezetőnk nagyapját. Egyedül tért hát vissza, új házat épített és haláláig élt ott, míg kilencvenévesen el nem hunyt. Ezt követően a család egy másik tagja költözött a házba, aki a mai napig ott él. Azóta a régi halászfalu területén ezen a házon kívül csak pár szálloda áll.
Helyenként kisebb turistaközpontok voltak felhúzva medencével és privát jakuzzival, de idővel egyre ritkultak az emberlakta területek. Beljebb haladva olykor szembejött néhány rozoga halászkunyhó vagy egy öreg, haldokló fa, aminek a törzsére feltűzött papír hirdette, hogy telek vásárolható az alábbi telefonszámon. De olyan is előfordult, hogy a parton egy elhagyatott stégen egy kiégett matracot láttunk, amit az ember hirtelen nem tudott hova tenni, mire idegenvezetőnk felvilágosított minket, hogy két halász közötti viszály nyomai. Eszerint perzselő lehetett a hangulat köztük :D
A Duna-delta kacskaringós, szerteágazó útjain haladtunk tovább. Rutin vagy térkép nélkül lehetetlen lenne eligazodni a környéken, kész labirintusnak éreztük. Az érzés csak erősödött, amikor a sűrű nádon keresztül vitt az utunk, ahol a szűk járatok miatt csak nagyon lassan, óvatosan tudtunk haladni. Ezzel szemben a tavakon sebesen vágtunk át, de olykor megálltunk megcsodálni a kócsagokat, hattyúcsaládokat és pelikánokat illetve a több méter hosszan elterülő tavirózsákat és a körülötte úszkáló apró ebihalakat.
Ebéd a helyieknél és a pelikánbotrány
Az út felénél pihenőt tartottunk egy apró községnél, ahol egy kis időre szétvált a csoportunk, a többiek ugyanis egy szafarin vettek részt. Minket nem érdekelt az autós túra, de nem is bántuk meg a döntésünket, utólag ugyanis azt mesélték, csak lovakat láttak a túra során. A szafari alatt biztos más érdekességeket sejtettek útitársaink, de hát az elefántok nem honosak arrafelé.
Az idő alatt, míg ők egy kocsin zötykölődtek, mi egy három fogásos ebédet fogyasztottunk el a helyieknél. A nádfedős teraszok fölé egy fekete eperfa tornyosodott, ami nem volt túlzottan jó hír a fehér felsőt viselő társaságunk számára – mindannyiunk ruhája megannyi mélykék pöttyöt szerzett az itt eltöltött két óra alatt. Ami magát az ebédet illeti, főtt harcsás levessel indítottunk, mellé puliszkát és egy mennyei fokhagymás kencét adtak. Másodiknak egy tökéletesen elkészült rántott hal következett krumplival; a bunda ropogós volt, a hal pedig omlós. Végül desszertnek porcukorral meghintett friss házi fánkot kaptunk.
Ezen a ponton érdemes szót ejteni a pelikánokról, a Duna-delta legikonikusabb állatairól, merthogy a hosszúra nyúlt pihenőnkön sok szó esett róluk. Bár a magyar hírekben egyáltalában nem lehetett róla hallani, de két hónappal ezelőtt nagy botrányt kavart Romániában, hogy egy motorcsónak őrült módjára belegázolt egy pelikán kolóniába csak azért, hogy látványos fotókat készíthessenek, amint épp felszállnak a madarak. Az eset következtében (pont egy nappal a látogatásunk előtt) kiadtak egy rendeletet, miszerint nem látogatható többé a szóban forgó környék, ahol egyébként a legtöbb madár található a Duna-deltában.
A hajósok a rendelet kiadását követően panasszal éltek, a döntés ugyanis az ő megélhetésüket is veszélyezteti, hiszen ennek következtében a turisták száma is csökkenhet. Vezetőnk azt mesélte, hogy az illető, aki a pelikán kolóniába hajtott csak egy turista volt, nem volt hivatalos idegenvezető, a helyiek ugyanis soha nem zavarnák a madarakat sem pedig az élővilágot. Épp hogy óvni próbálják, összeszedik a vízbe dobott szemetet és elhordják a vízbe dőlt faágakat.
Tenger, strand és búcsú a Duna-deltától
A pihenőnk után a dolgok felgyorsultak, ugyanis a nap hátralevő részében szinte végig nagy sebességgel száguldottunk egyik célpontunktól a következőig. Útban a tengerhez jó néhány haldokló város mellett haladtunk el. Az egyedüli új, felújított épületek a szállodák voltak, ezzel szemben a régi konzervgyárak, amik Ceausescu idején még jól működtek, most romosan és összegraffitizve álltak. A rendszerváltás szele itt sem kímélte a helyi iparokat. A régi elhagyott hajók sem jártak jobban. Sorsukra hagyva, félig elsüllyedve álltak a part mentén, a rozsda már teljesen elmarta őket az évek alatt. Innen a csatorna torkolatáig a hullámok megtörésére szolgáló mesterséges kőhalomsorok övezték utunk. Félelmetes belegondolni is mekkora munkával és nyersanyag felhasználással tudták ezt létrehozni.
A Fekete-tenger látványa ezek után üdítőleg hatott, még ha a nagy hullámok miatt nem is tudtuk annyira kimerészkedni, mint eredetileg terveztük. Cserébe itt volt alkalmunk a legnagyobb számban megfigyelni a kormoránokat, ezeket a nagy testű fekete madarakat, akik enyhe világvége hangulatot árasztottak. Innen már csak egy végső megálló maradt hátra, mégpedig a strand. Tekintve, hogy nem pancsoláshoz készültünk, így jobb híján csak a víz mentén sétáltunk a finom szemű homokban és jégkrémet majszoltunk.
Az egész kirándulásunk legélvezetesebb része minden bizonnyal az utolsó másfél óra volt. A nap már lemenőben volt, a csónak orrába ültünk és megint szűk, kacskaringós kis csatornákon keresztül haladtunk. Egészen varázslatos volt, a fák és a nád ágai a csónakba lógtak, minden csendes volt és rengeteg madárkát röppent el az orrunk előtt. A levegő a magas fák miatt hűvös volt, az utolsó szakaszon végig libabőröztem, de még ezt se tudta kedvem szegni. Aztán kiértünk a tóra, ahol nagyon lassan és óvatosan haladva megnéztük a pelikánok esti pihenőhelyét, amint békésen úszkáltak vagy tisztogatták és szárítgatták magukat. Ez az utolsó apró megálló tökéletes lezárása volt a Duna-deltában tett kirándulásunknak.
Ha nem szeretnél lemaradni, kövess Facebookon,
plusz tartalmakért pedig látogass el az Instagram oldalamra.
10 megjegyzés
Nagy élmény lehetett ez a kirándulás, én is kedvet kaptam hozzá a sorok olvasása közben! :) Pont az idén tettem fel a bakancslistámra a Tisza-tavi Ökocentrum meglátogatását, ahol szintén csónakokkal lehet körbejárni a helyi élővilágot - ez engem nagyon vonz, és szívesen megnézném közelebbről, hogy élnek igazából a hódok, pelikánok, vagy a kócsagok. :)
VálaszTörlésA videós bejátszás nagyon hangulatos volt, és a leírásod alapján is úgy tűnt nekem, hogy ti is jól éreztétek magatokat. :)
Örülök, hogy tetszett, tényleg felejthetetlen élmény volt :)
TörlésJól hangzik egyébként ez a Tisza-tavi csónaktúra is, mindenképpen utána fogok nézni!
Nagyon tetszett ahogy leírtad, nagy élmény lehetett. :) Őszintén szólva, olyan volt mintha én is ott lettem volna veled és együtt kirándultunk egyet. :) Nagyon tetszett a történet és azt sajnálom hogy az egyik része kihalóban van. :( A képek is nagyon tetszettek, nagyon jól sikerültek. :)
VálaszTörlésA leírásod alapján, örülök hogy jól érezted magad és jól telt. :)
Várom a többi bejegyzésed❤️
Klaudi
Woow, még egy bakancslistás hely, ma már a második, amit olvastam és késztetést éreztem, hogy felírjam a meglátogatandó helyekhez. Nagy élvezettel olvastam a soraidat. Annyira jól átadtad a hely szépségét, némi szomorúsággal és némi viccel megfűszerezve. Imádtam. Köszönöm ♥
VálaszTörlésRemek írás, nagyon tetszett és szinte azt éreztem ott vagyok én is :-) Nagy élmény lehetett :-)
VálaszTörlésNagy élmény lehetett ez a kirándulás, a sorok olvasása közben úgy éreztem, mintha én is ott lettem volna!
VálaszTörlésMekkora egy ?&v+@ az, aki behajtott a madarak közé! Hihetetlen!
Szép helyen jártál. Sajnos nekem ez most kimaradt. Nagyon jó lett. Igazi élményekkel gazdagodik ilyenkor az ember. ��
VálaszTörlésBiztos nagyon jó volt, totálisan kedvet kap az ember ellátogatni oda a beszámolód után 😊
VálaszTörléswooow. Az utolsó kép valami gyönyörű. Biztos én is élveztem volna ezt a túrát! Amúgy a szafari alatt én is leginkább valami hasonlóra gondoltam volna , mint a többiek... :DD már csak a filmekből kiindulva. Örülök, hogy jól érezted magad. =)
VálaszTörlésHű, de jó kis beszámoló és gyönyörű lehetett a hely. Biztosan egy örök élmény ez a táj. :)
VálaszTörlés