Vissza az iskolába | iskolai történetek és dark academia

dark academia női fejszobor régi könyvek csattos gyertya

Rég elmúltak már azok az idők, amikor a szeptemberem az iskolakezdésről szólt. Új tankönyvek, írószerek, iskolatáska, ruhák és minden, ami belefért az 'új tanév - új én' jelszó alá. Sokaknak a szeptember még mindig őrzi az újrakezdés hangulatát, amit a hosszú iskolaévek oltottak beléjük, számomra ez a jelentésréteg szinte teljesen lekopott. Ugyanakkor hiányzik a tanulás és némi nosztalgiával nézek vissza az elvesztegetettnek érzett egyetemi éveimre. 

Első alkalommal veszek részt a Témázós csapat meghívására egy bejegyzéssorozatban, aminek keretein belül ezúttal a kedvenc iskolában vagy egyetemen játszódó történeteket fogjuk körbejárni. Gondoltam, jó lenne visszaidézni az iskolakezdés izgalmát, úgyhogy a mostani bejegyzésben visszatérünk az iskolába – könyvekkel. 

Néhány kedvenc iskolában játszódó könyv

A Harry Potter a szememben megkerülhetetlen a kedvenc iskolában játszódó történetek kapcsán. Nemcsak azért, mert ennek a sorozatnak köszönhetem az olvasás iránti szenvedélyemet, hanem azért is, mert a Roxfort elképesztően ikonikus látványelemekkel dolgozik. Lebegő gyertyákkal kivilágított ebédlőterem, ódon folyosók, hegyekben tornyosuló bőrkötéses régi könyvek és a bájitalterem alagsori homályában bugyborékoló rejtélyes főzetek. Ugyan ki nem álmodozott arról, hogy egyszer levelet kap a Roxforttól és felvételt nyer a világ legizgalmasabb (és egyben legveszélyesebb) iskolájába?

Ha iskolai történetekről beszélünk, muszáj megemlíteni az örök klasszikus, az Abigélt. Kicsit sajnálom, hogy nem kaptam meg kötelező olvasmánynak tizenévesen és csak az egyetemi évek után kerítettem sort rá, de így is imádtam, teljesen magával rántott. Szabó Magda ifjúsági regényében egy szigorú szabályok szerint működő bentlakásos lányiskola életébe nyerünk betekintést, ami bármennyire is elszigeteltnek tűnik, a külvilág borzalmai még így is begyűrőznek falai mögé. Szerepet kap benne a kirekesztés, az új iskolába való beilleszkedés nehézségei, ahogyan a szokásos iskolai tréfák és játékok is. 

Jean Brodie kisasszony fénykora már egy sokkal frissebb olvasmány, ami tavaly tavasszal került a kezeim közé. Jean Brodie nem más, mint egy negyvenes éveiben járó tanítónő, aki – mint azt rengetegszer említik a könyvben is – éppen fénykorát éli. Sajátságos eszközökkel oktat, ami első ránézésre akár emlékeztethet is a Holt költők társaságára, ám a párhuzam mégsem egészen helytálló. Egyrészt erősen ellentmondásos személyisége miatt, másrészről pedig az a mód, ahogyan manipulálja a diákjait politikai és magánéleti viszonyban egyaránt. Úgyhogy közel sem egy tökéletes álomtanárt kapunk a regényben, ettől függetlenül élvezetes és elgondolkodtató olvasmány volt.

Az abszolút nyertes: A titkos történet

Mégis, azt hiszem nem véletlen, hogy a legelső könyv, ami eszembe jutott a téma kapcsán, az nem más, mint Donna Tartt regénye, A titkos történet. Szintén egy tavalyi olvasmányom, mely rögtön belopta magát a szívembe és helyet bérelt magának a kedvenc könyveim között.

A történet egy bölcsészettudományokra specializálódott vermonti egyetemen játszódik, ahol a klasszika filológia szakos tanulók elit, titokzatos csoportját ismerhetjük meg. Mindannyian különcök, óramű pontosságú a napirendjük és teljesen el vannak merülve az ókori világ tanulmányozásában, ugyanakkor a legcsekélyebb érdeklődést sem mutatják a világban zajló események vagy a közelmúlt történelme iránt. Tanáruk, Julian, szintén különös figurának számít az egyetemen. Nem fogad el fizetést a munkájáért, csupán évi egy dollárt, azt is az adó miatt, diákjait szigorúan megválogatja, mindemellett viszont egy karizmatikus, nagy tudású tanár és egyben csodálatos előadó. Hogy érzékeltetni tudjam, hogyan is néz itt ki egy ógörög egyetemi tanóra, Julian az alábbi mondattal kezdi az előadását "Remélem mindannyian készen állunk arra, hogy elhagyjuk az érzékelhető világot és belépjünk a magasztosba". 

"Diákjai – ha viselték gyámkodásának valamilyen jelét- elég imponálóak voltak, és nem mindennapiak is, hiszen valamennyien osztoztak bizonyos hűvösségben, kegyetlen, modoros vonzerőben, mely a legkevésbé sem volt modern, hanem az ókori világ különös, hideg levegőjét árasztotta: fennkölt lények voltak, ugyanaz a szem, ugyanaz a kéz, ugyanaz a tekintet – sic oculos, sic ille manus, sic ora ferebat."

Szakirányukból kifolyólag nem meglepő, hogy úton-útfélen görög klasszikusokat idéznek, de a regény lapjain számos egyéb irodalmi utalást találhatunk a Bovarynétől kezdve a Hiúság vásáráig. A diákok szenvedélye és érdeklődése az ókori világ iránt akár mániákusnak is tűnhet, ráadásul egy ponton már veszélyessé is válik. A mindennapjaikat mindenesetre a könyvtárban töltik papírokkal, tollakkal és tintatartókkal borított asztaloknál és esszéket írnak Kallimakhosz epigrammájáról. Julian óráin pedig szó esik az én elvesztéséről, a szépségről, Platón négy isteni őrületéről, Homéroszról és a dionüszoszi szertartásról.

" - Arisztotelész írja a Poétiká-ban [...], hogy a holtakhoz hasonló dolgok látványa önmagában fájdalmas, de örömet szerezhet, ha egy művészi alkotásban szemléljük őket.
- Én azt hiszem, Arisztotelész helyesen fogalmaz. Végül is a költészetnek mely képei vésődnek az emlékezetünkbe, mely képeit szeretjük a legjobban? Pontosan ezeket. Agamemnón megnyilkolását és Akhilleusz dühét. Didót a máglyán. Az árulók tőrét és Caesar vérét..."


Dark academia avagy a tanulás iránt szenvedély

Szerettem volna egy kicsit bővebben beszélni a dark academiáról, egyrészt mert A titkos történet gyakorlatilag elválaszthatatlan lett ettől a trendtől, másrészről pedig azért is, mert esztétikáját rendkívül inspirálónak és motiválónak tartom, ha olvasásról és tanulásról van szó.

Ami leginkább meghatározza a dark academiát, az a tanulás iránti szenvedély, az irodalom, a művészetek csodálata és az önmagunk folyamatos fejlesztése iránti égető vágy. Elsődleges érdeklődési köreihez tartozik a klasszikus irodalom, történelem, filozófia és leginkább olyan témák foglalkoztatják, mint az emberi lélektan, a titkos társaságok, gyilkosságok, a rejtély és a misztikum. Emellett a latin és a francia nyelvtanulás is gyakori elfoglaltságnak számít. 

Esztétikájában a sötét és föld tónus dominálnak; a barna és a bézs megannyi árnyalata, a fekete, erdőzöld és a burgundi, esetenként némi arannyal ötvözve. Öltözék tekintetében szinte kötelező elemnek számít a könyökvédős kockás blézer vagy zakó fekete garbóval párosítva, a keményített ingek és mandzsettagombok. Ugyanúgy az esztétika részét képezik még a gótikus épületek, márványszobrok, múzeumok és ódon könyvtárak, ahogy a régi írógépek, kézzel írt levelek és egy kopottas Oscar Wilde kötet is. A fentiek tekintetében talán már nem is olyan meglepő, hogy a dark academia elsődleges szezonja az őszre és az iskolakezdésre tehető. Lődörgés az Oxford egyetem campusán, esős hétvégén pedig beülni egy macskaköves utca kávézójába verseket írni vagy olvasgatni egy frissen beszerzett antikváriumos könyvet. 

A trend népszerűsége ugrásszerűen megnőtt a pandémia idején az otthon ragadt diákok körében, akik így teljesen elszigetelődtek az egyetemi környezettől. A dark academia esztétikája ugyanis segített abban, hogy a diákok inspiráló és tanulásra motiváló környezetet tudjanak teremteni akár a  gyerekkori hálószobájukban is. Az pedig egy külön öröm a számomra, hogy a trend népszerűsíti és ilyen pozitív színben tünteti fel a bölcsészettudományokat, aminek valljuk be, manapság nem a legjobb a széleskörű megítélése. 

Ugyanakkor bármennyire is vonzónak tűnik a dark academia trend, nem egészen problémamentes és emellett nem mehetek el szó nélkül. A fő okok közé tartozik, hogy elitista, eurocentrikus és idealizálja a mániákus tanulást és munkát, ami akár az egészség róvására is mehet. Úgyhogy felmerül a kérdés, mivel tehetnénk jobbá? Azon felül, hogy egészséges határokat állítunk fel és nem romantizáljuk a kialvatlanságot és rendszertelen étkezést, fontos, hogy diverszifikáljuk az olvasmányainkat. Olvassuk más országok és kultúrák klasszikus irodalmát, az ókori mitológia mellett pedig ismerkedjünk meg mondjuk az inka vagy afrikai mitológiával. Elvégre ugyanúgy a dark academiához tartozik a kíváncsiság, akárcsak a tudásszomj. 


Többiek bejegyzése a témában:


Ha nem szeretnél lemaradni, kövess Facebookon
plusz tartalmakért pedig látogass el az Instagram oldalamra.

You Might Also Like

15 megjegyzés

  1. Örülök, hogy csatlakoztál hozzánk! :)
    Több közös könyv is szerepel a bejegyzéseinkben - Donna Tartt nagy kedvencem nekem is. A dark academiáról is van egy vázlatom a piszkozatok között, jó hogy nálad is előkerült a téma :))
    A Jean Brodie kisasszony fénykoráról még nem is hallottam, ennek utána fogok nézni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm még egyszer a meghívást :)
      Igen, valóban úgy tűnik, hogy bizonyos könyvek szinte mindannyiunknál visszatérnek. Kíváncsi leszek a dark academiás posztodra. :)

      Törlés
  2. Ó ez a Jean Brodie kisasszonyos könyv nekem is felpiszkálta a fantáziámat - örülök hogy számomra ennyire új könyv is felbukkant a listák között!
    A titkos történetet nem olvastam de évek óta tervben van, remélem idén sorra kerül nálam is. Jó volt olvasni a dark academias részt is a posztodban, erről eszembe is jutott, hogy A nagy kvízválasztó tkp ennek a kifigurázása is lehet bizonyos értelemben :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy tűnik, hogy itthon valamiért nem olyan ismert a Jean Brodie kisasszony. Talán nem véletlen, hogy először booktubeon találkoztam vele én is.
      A filmről viszont még nem hallottam, de elolvasva az összefoglalóját el tudom képzelni DA paródiaként. :D

      Törlés
  3. Sok szuper könyvet hoztál, több nekem is felkeltette az érdeklődésem, mint pl. a Jean Brodie kisasszony, illetve A titkos történet. Utóbbiról nem is tudtam, hogy ennyire hangsúlyos benne az iskolai környezet! :) Amúgy én erről az egész "dark academia" trendről lemaradtam, szóval külön köszi, hogy összefoglaltad! Őszintén szólva, bár van benne túlzás, számomra is igen vonzóvá teszi, hogy a bölcsészettudományokat élteti és népszerűsíti, mivel én magam is nyelvszakon végeztem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, jó látni, hogy a trendnek sikerült egy kicsit előtérbe hoznia a bölcsészettudományokat és megmutatnia az értékeit. Talán ez az egyik legnagyobb pozitívuma a DA-nak, amellett, hogy egyébként esztétikailag is igen vonzó tud lenni. De ahogy mondani szokták "vintage style, not vintage values".

      Törlés
  4. De jó kis összeállítás lett, nagyon tetszett a posztod! :) A dark academiáról itt a posztcímekben hallok először, szerintem szatyorban élek, mert más is említi, de nem tudtam mi az, azt hittem ti találtátok ki az olyan fantasykre, amik sulis környezetben játszódnak. :D ...
    A Jean Brodie kisasszony nagyon jól hangzik, és adtál egy lökést hogy A titkos történetet is végre olvassam már el... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én akkor lepődtem meg igazán, amikor először rájöttem, hogy létezik még light, grey és ki tudja még hány féle academia :D De úgy tűnik, nem számít, hány variációja jön, a dark academia lesz mindig is a legelterjedtebb.
      Remélem, tetszeni fognak a könyvek :)

      Törlés
  5. Nagyon szuper olvasmányokat hoztál és maga a bejegyzésed is nagyon szuper lett! :) Túl sok könyvet sajnos nem ismertem fel, viszont Abigélt én magam is nagyon imádtam olvasni, mert kötelező olvasmány volt szinte. Volt mikor előrébb is jártam mint a többiek, mert annyira lekötött engem. :D Harry Potter inkább filmben láttam, mint olvastam volna a könyveit, de sokat olvastam arról, hogy egy csomó minden fontosat kihagytak belőle. �� Egyszer majd talán el fogom olvasni, de nem biztos. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett :) Az Abigél tényleg szuper könyv, jó, hogy több helyen is feladják kötelező olvasmánynak. A Harry Potterben pedig tényleg sok fontos kihagyott rész van, pláne a negyedik könyvtől kezdve. Nem véletlen, hogy onnantól kezdve kétszer olyan hosszúak a regények, míg a filmek hossza nem nőtt olyan drasztikusan :D

      Törlés
  6. Összesen két könyvet ismerek a felsoroltak közül, és abból a kettőből az Abigélt olvastam is. Az nagy kedvenc. Köszi az ajánlót!

    VálaszTörlés
  7. Szuper ajánló lett. Nekem is 2 könyv van amit olvastam. Az Abigél nem volt kötelező, de sokan ajánlották. A Harry Potter könyvsorozat 5 részét olvastam eddig, de szeretem majd a későbbiekben a többit is. Köszi 🙂

    VálaszTörlés
  8. Nagyon sok jó könyvet hozol minden alkalommal 😍 A Harry Potter könyvek nekem óriási kedvenceim.

    VálaszTörlés
  9. Igazából egyiket sem olvastam, de filmen láttam az Abigélt is. Ami nagyon elnyerte a tetszésem. Habár tudom, hogy konyvben mindig minden sokkal jobb :)

    VálaszTörlés
  10. Én nem vagyok nagy könyvmoly, de a Harry Potter könyveket szívesen kézbe venném, illetve bármilyen horrorisztikus könyvet elolvasnék. Bár 1 könyv/év lenne az én kapacitásomnak a megfelelő :D

    VálaszTörlés