Kedvenc állatkísérlet-mentes kozmetikumok

állatkísérlet-mentes kozmetikumok benton csigagél mix your nature alverde

Több éve már, hogy átálltam a cruelty-free vagyis az állatkísérlet-mentes kozmetikumok használatára. A váltásnak leginkább etikai okai voltak. Amikor elkezdtem a témáról olvasni, nem csak azzal szembesültem, hogy mennyire kegyetlen is tud lenni a szépségipar, de azzal is, hogy mennyire felesleges az állatokon való kísérletezés. A technológia rengeteget fejlődött a kezdetek óta, így a kozmetikumgyártó cégek számára igenis léteznek más biztonságos tesztelési lehetőségek. Arról nem is beszélve, hogy az állatokon történő tesztelés sokszor mennyire megbízhatatlan eredményeket szül. Mivel ennek a bejegyzésnek, most nem a mögöttes történelem és tudomány a témája (de könnyen meglehet, hogy később önálló bejegyzés is szülik majd erről), így bővebben a Cruelty Free Internation oldalán olvashattok erről. 

A legkevesebb tehát, amit magánemberként megtehetek, hogy tudatos vagyok a kozmetikumaim megválasztásakor. Persze nálam ez is egy folyamatként zajlott le. Kezdetben csak azokat a termékeket cseréltem le, amikre nem voltam túlzottan finnyás, mint például a tusfürdő vagy a sminkcuccok. Idővel aztán szép lassan ráleltem a megfelelő samponra és nem kevés kutatómunka után több jó arckrémet is volt szerencsém kipróbálni. Ez azért is nagy szó, mert arckrémek, arctisztítók és társaik közül csakis illatanyagmenteset használok az érzékeny bőrömre (amivel sajnos elég sok versenyző kiesik) illetve az összetevőket is alaposan meg szoktam nézni. 

Úgyhogy, hogy segíteni tudjak másoknak is az állatkísérlet-mentes kozmetikumokra történő váltásban, összegyűjtöttem néhányat azokból a kencékből, amik a legjobban beváltak a számomra.



Arctisztítás

The Body Shop Kamillás Sminklemosó

A micellás vizem volt az egyik utolsó, amit lecseréltem állatkísérlet-mentesre és nagyon örülök, hogy végre sikerült rálelnem a The Body Shop termékére. A boltban kérdeztem az eladókat, hogy melyik termékük felelne meg a fent említett kritériumoknak, és ezt adták a kezembe. Azt mondták, ők is használták és nagyon jól működik, egyik kedvencük, ami a vízálló sminket is szuperül leszedi és abszolút igazuk volt. Szép összetevőjű, és nemcsak, hogy illatanyag-, de színezék- és alkoholmentes is. Ugyan hagy maga után egy vékony, enyhén olajos réteget, de mivel a kétkörös arcmosásban hiszek (mert igen, még a micellás vizet is le kell mosni), ezért ezt egyáltalán nem érzem gondnak.


Balea Med 2in1 Ultra Sensitive Arctisztító Tej

Arctisztítási rutinom második lépéseket szoktam használni ezt a hidratáló tejet. Egy rövid ideig szoktam fent hagyni az arcomon, aztán nedves sminklemosó koronggal törlöm le. Nagyon kíméletes, a bőröm egyáltalán nem húzódik tőle, egy kicsit még hidratál is, ugyanakkor egyáltalán nem zsírosít. Mindent teljesít, amit elvárok tőle, az összetevők is rendben vannak, ráadásul olcsó és könnyen beszerezhető.



Arcápolás

Alverde Naturschön Szemkörnyékápoló 

Szemkrémek tekintetében egy egyszerű, de hatékony hidratálókrémre volt szükségem a ráncok megelőzéséhez. Az Alverde termékét már jó ideje használom és teljesen meg vagyok vele elégedve. Jó állagú, szépen hidratál és elég gyorsan fel is szívódik. Nagyon szépek az összetevői, és egyáltalán nem irritálja a szemem és a bőröm sem. Korábban az üvegtégelyes kiszerelését használtam, ami lehet, kissé körülményesebbé tette a használatát, cserébe viszont kétszer akkora mennyiséget kaptunk ugyanazért az árért. Ennek ellenére az új kiszerelését is ajánlom, mert tényleg jól működő szemkörnyékápolóról van szó.


Benton Snail Bee High Content Lotion

Egy időben nagy rajongója voltam a dél-koreai kencéknek és ez a vonzalmam a mai napig megmaradt. Sajnos több márkának is búcsút kellett intenem, mert nem álltak még át az állatkísérlet-mentes kozmetikumok gyártására, de szerencsére a Benton nem tartozik közéjük. Ez már csak azért is remek hír, mert Dél-Korea híres a remek arcápolókról. Ez a csigás krém az egyik legnépszerűbb termékük, ódákat zengenek róla a legkülönbözőbb fórumokon. Én is csupa jókat tudok csak róla mondani és még a tavaszi kedvencek között is említettem. Remekül hidratálja a vízhiányos, érzékeny bőrömet, még a hideg téli időben is helytáll; feltölt, ugyanakkor egyáltalán nem zsírosít. Ráadásul jó sokáig kitart, 2-3 pumpa bőven elég arcra és nyakra egyaránt. Számomra abszolút csodaszer. 

Purito Comfy Water Sun Block SPF50+ Pa++++

Elképesztően nehezen találtam megfelelő fényvédőt. Nem elég, hogy a legtöbb termékbe teljesen indokolatlanul illatanyagot használnak, de csakis fizikai fényvédőt használok és a minél magasabb faktorszámot szeretem. Aztán az sem utolsó szempont, hogy mint krém mennyire zsírosít, fénylik és (mivel fizikai krémről beszélünk), hogy mennyire fehérít. Ezeknek a kritériumoknak ismételten egy dél-koreai termék tudott a legjobban megfelelni. A Benton csigagéllel szoktam aláhidratálni és így teljesen rendben működött a bőrömön. 

Sajnos azonban nemrég a fülembe jutott a terméket övező botrány híre, miszerint az ígért 50 faktor helyett valójában csak 19 faktoros volt a krém, ami elsőre eléggé szívenütött. Jó hír viszont, hogy a cég azóta egy újabb, javított fényvédővel tért vissza, így amint elfogy a mostani, arra fogok áttérni.



Haj

Lush Honey I Washed My Hair Szilárd Sampon

Környezetvédelmi okok miatt akartam átállni a szilárd samponokra és a Lush hidratáló, mézes samponja volt az első (és egyébként a legjobb), amit eddig kipróbáltam. Maximálisan meg vagyok vele elégedve, jól habzik, könnyű a használata és a hajamat se szárította ki, bár az is hozzátartozik a teljes igazsághoz, hogy balzsamot használok hajmosáshoz. Az illata is kellemes, de nem érződik sokáig.

Lush No Drought Szárazsampon

Korábban több fújós szárazsampont is kipróbáltam, mert remek kis találmánynak tartom. Viszont szerettem volna itt is átállni egy környezetbarátabb termékre, így került az életembe a Lush szórófejes szárazsamponja. A tapasztalatom szerint gond nélkül ki lehet tolni a hajmosást akár egy-két nappal is, ráadásul bőven kitart nálam a flakon egy teljes évre is, nagyon jó ár-érték arányban. Egyedül talán a szórófeje lehet kezdetben kicsit problémás, ügyeskedni kell vele, de relatív hamar meg lehet szokni.



Testápolás

The Body Shop Vanilla Pumpkin Tusfürdő

Az egyik legcsodálatosabb őszi termék, amit eddig próbáltam. Nagyon finom illata van, kellemes, egyáltalán nem tolakodó, az állaga pedig sűrű és krémes. Igazi kényeztető tusfürdő, nagyon szeretem és egyáltalán nem szárítja a bőrömet. Viszont csomagolásmentesség miatt szeretnék majd átállni a szappanra, így nem hiszem, hogy újravenném.

The Body Shop Vanilla Pumpkin testvaj mousse

Ha a tusfürdőt már nem is veszem újra, ez a testvaj akkor is must-have darabként marad meg az őszi készletemben - hacsak a TBS nem rukkol elő szilárd testápolóval ugyanebben az illatban. Ugyanolyan fenséges az illata, az állaga megint csak sűrű, krémes, egyszerűen tökéletes. Az egyetlen hátránya talán, hogy mint a tusfürdőnek is, az ára egy cseppet húzós egy mezei drogériás termékhez képest, de úgy döntöttem, hogy ennyi belefér őszi kényeztetésnek.

Lush Ro's Argan Testkondicionáló

Mennyei illata van, ami sokáig érződik a bőrön, használatakor pedig az egész szobát belengi az édes, rózsás illat. Nagyon jól hidratál, egészen selymessé teszi a bőrt. Az ára egy picit húzós szerintem, viszont ajándéknak (akár önmagunk számára is) nagyon jó választás lehet, ha egy különleges meglepetést szeretnénk.

Mix Your Nature Dezodor Stift

Idén végre eljött az idő, hogy kipróbáljak egy nem csak állatkísérlet-mentes, de környezetbarát csomagolású dezodort. A Mix Your Nature márka azért igazán szuper, mert mindegyik kozmetikumuk testreszabható így tetszés szerint magunk állíthatjuk össze hatóanyag és illat szerint a tökéletes dezodort vagy ajakápolót. Egyébként elég izzadós tudok lenni és az én keverésem (bambusz kivonat, Q10, illatmentes) csak átlagnapokon működött megfelelően, és voltak napok, amikor nem állta ki a próbát, de ez részben az alumíniummentességének is betudható. Összességében egyébként klassz kis termék, szimpatikus a márka is, így mindenképpen szeretnék majd tőlük több mindent is tesztelni – dezodorból például legközelebb biztos, nem illatmentesen választanék.



Smink

Trend It Up Rosy Touch Duo Pirosító

Térjünk át a cruelty-free sminkre, mert enélkül nem lehet teljes a lista. Kezdjük is rögtön egy drogériás pirosítóval, amit eléggé megszerettem az elmúlt hónapokban. Nagyon tetszik a színe, mivel viszont erősen pigmentált, így nem árt óvatosan bánni vele, mert könnyen túlzásba lehet esni vele. Egyébként egy elég kompakt, egyszerű, de jó minőségű kis pirosító, nyugodt szívvel ajánlom.  

Catrice Pro Slim Szemhéjpúder Paletta

Már több Catrice palettát is kipróbáltam, de még soha nem okoztak csalódást. Mint a legtöbbnek, úgy ennek is gyönyörűek a színei, szépen pigmentáltak és könnyű a használata, épp csak egy kicsit porzik, ami szerintem belefér egy ilyen árkategóriájú terméknél. A Gen Nudes változatot használom és nagyon szeretem, hogy mindegyik szín használható a mindennapokban, ezen felül pedig vegyesen találhatóak benne matt és fényes árnyalatok is. Jelenleg ezt a palettát felváltva használom a The Blazing Bronze Collection palettával és mindkettővel elégedett vagyok.

The Body Shop Eye Definer szemceruza

Bizony, egy sokadik The Body Shop termék következik, így azt hiszem, nem nehéz kitalálni, hogy az egyik kedvenc állatkísérlet-mentes márkámról van szó. Mostanában az ő fekete szemceruzájukat használom és nekem a mindennapokban bőven megfelel a tudása. Könnyű vele dolgozni, kellően puha, és bár nem egy napvégiglerobbanthatatlan típusú szemceruza, összességében teljesen rendben van és könnyen meglehet, hogy újra fogom vásárolni a jövőben.

Essence I Need A Miracle! Erősítő és Dúsító Szempillaspirál

Őszinte leszek, mindig más és más szempillaspirált szoktam vásárolni, mivel nem találtam még rá a Szent Grálra. Az esetek többségében viszont az Essence spirálokat szoktam váltogatni és sok panaszra nem volt még okom. Előnyük, hogy könnyen beszerezhetőek jó áron a drogériákból, de egyébként tényleg jól szoktak működni nálam. Ez a típus szépen szétválasztja a pillákat, nem csomósodik és nem is mászik el napközben, így igazából mindent teljesít, amit elvárok egy spiráltól. 



Egyéb

Catrice Lash Boost Éjszakai Ápoló Szempillaspirál

Azután kezdtem el használni, hogy egy rosszul választott szempillaspiráltól a szempilláim meggyengültek és elkezdtek hullani. Rögtön elhagytam persze és beszereztem ezt a terméket plusz ápolás végett. Lefekvés előtt kentem fel minden este és idővel újra megerősödtek a pilláim. Nem tudom mekkora részben volt ez a termék felelős a javulásért, de ártani biztos nem ártott. A használata pedig könnyű volt, irritációt nem okozott.


Ti milyen állatkísérlet-mentes kozmetikumokat szoktatok használni és melyik a kedvenc márkátok? 
Ajánljunk egymásnak jól bevált termékeket a kommentek között! :)



Ha nem szeretnél lemaradni, kövess Facebookon
plusz tartalmakért pedig látogass el az Instagram oldalamra.


You Might Also Like

5 megjegyzés

  1. Szerintem szuper dolog, hogy ezeket megosztottad, ezzel másokat is az állatkísérlet-mentes kozmetikumok használatára ösztönözve ��❤

    VálaszTörlés
  2. Többnyire en is ilyen termékeket hasznalok, mert en is vegán. Amit meg mindig a legfenntarthatobb eletformanak gondolok es demelem meg visszaterhetek erre az útra :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó összefoglaló lett. Lassan 2 éve én is csak állatkísérlet mentes kozmetikumokat vásárolok. A tisztálkodási termékeknél még előfordul, hogy nem. Viszont sminkterméket csakis kizárólag vegánt.

    VálaszTörlés
  4. Szuper összeállítás, én is nagyon figyelek arra mit vásárolok :)

    VálaszTörlés
  5. Én még csak most kezdtem el figyelni arra, hogy milyen termékeket vásárolok, szóval ezért a posztért hálás köszönet! ♥

    VálaszTörlés